Mozaik

100 facsemetét adományozott óvodáknak a 100. születésnapja előtt álló Bálint gazda

A fákat ünnepélyes keretek között ültetik majd el.

Bálint gazda, azaz Bálint György – akit a köznyelv az ország kertészeként tart számon – 2019. július 27-én ünnepli 100. születésnapját. Gyuri bácsi az Iskola- és óvodakert program elkötelezett védnöke és támogatója, melynek elsimeréseként és a 100. születésnap közeledtével a Kalap Jakab Mozgalom az Ültess fát! programja keretében a Bálint gazda által adományozott 100 gyümölcsfát ültet el – ünnepi műsorral színesítve – az ország 100 óvodájában. A 100 facsemete elültetésére 2019 őszén és 2020 tavaszán kerül sor.

Bálint György életútja

Bálint György 1919-ben Gyöngyösön született, gazdálkodó hagyományokkal rendelkező középbirtokos családban. 1941-ben a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián kertészmérnöki oklevelet szerzett. Munkaszolgálatra, majd koncentrációs táborba vitték. A vészkorszakot családjából csak ketten élték túl a nővérével. 1948-ban elvették a családi birtokaikat, kuláklistára került.

Egy évvel később mezőgazdasági mérnökként újabb diplomát szerzett, és kutatóintézetekben, állami gazdaságoknál vállalt munkát, agrárfolyóiratokat szerkesztett.

Az 1990-es években aktívan politizált, a második országgyűlési választásokon képviselőnek választották. Az Országgyűlésben is mindenekelőtt a mezőgazdasághoz kapcsolódó ügyekkel foglalkozott.

1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című magazinműsorának állandó munkatársa volt. Televíziós szerepvállalása óta Bálint gazdaként emlegetik.

Bálint Györgyöt 2017-ben Prima Primissima- és Hazám-díjjal, 2009-ben a Hajléktalan Emberért-díjjal és a Budapest díszpolgára címmel tüntették ki. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2018-ban átvehette a Magyar Szabadságért díjat. 1998-ban neki ítélték oda a MÚOSZ Aranytoll-díjat. A Munka Érdemrend és a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatának is birtokosa.

Kalap Jakab és Bálint György

A Bálint gazda által adományozott 100 facsemete ültetési ceremóniája, egységesen minden óvodában:

  • Kalap Jakab játékos-zenés interaktív koncertje és bábjátéka “Ültess fát!” címmel.
  • Facsemete helyének kiválasztása, közös ültetés, emléktábla elhelyezése.

A szerencsés óvodák a facsemete mellé megkapják:

  • Bálint gazda gondozási útmutatóját,
  • egy sorszámozott „Bálint gazda” emléktáblát, melyet a fánál helyeznek el.

Jelentkezési határidő: 2019. május 10. – (Madarak és fák napja) – ha nincs addig 100 jelentkező, akkor utána folyamatosan a keret beteléséig

Az érdeklődő óvodák további információkat a kalapjakab.hu weboldalon, a kalapjakabiroda@gmail.com e-mail címen, vagy a 06- 70-635-2224 mobilszámon Kalap Jakab Zsoltnál kaphatnak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik