Az extrém időjárás miatt jóval kevesebb akácméz – írja a duol.hu. Az idén a magyar méhészek könnyen eleshetnek legfontosabb bevételi forrásuktól.
Az akác normális körülmények között május végén, június elején kezd virágba borulni, idén azonban két-három héttel hamarabb borultak virágba a fák, így az illatos virágokat a fagyosszentek szinte teljesen elpusztították.
Két virágzásra szoktunk menni, az egyik a déli virág, mint a miénk, a másik pedig az északi országrészben van. A gond az, hogy a mi környezetünkben lévő akácfák már virágoznak, és ebben az időben a méh vagy ki sem repül, vagy esőben kénytelen felkeresni az amúgy kevésbé termelő virágokat
– mondta Papp László dunaújvárosi méhész a portálnak.
Néhány napon belül megkezdődik az akác második virágzása, ennek függvénye az idei akácméz mennyisége és minősége, ám idén jóval gyengébb eredményre számítanak méhészeink az akácmézből.
Az akác után a virágzás sorrendjében a mustár és az olajretek, majd a napraforgó következik, ám az akácosok adják a legfőbb bevételét a méhészeknek.
Kiemelt kép: Pixabay