Mozaik

10 évig készült a világ legnagyobb madárszobra

A szobor monumentális méretű: 200 méter hosszú, 150 méter széles és 70 méter magas.

Kerala idilli környezetében, Indiában, hihetetlen kilátás nyílik a természetre. 2017-ben itt nyitotta meg kapuit az ország idegenforgalmi osztályának és Rajiv Anchal filmrendező és szobrásznak közös természetvédelmi parkja.

A Jatayu Földközpont a világ legnagyobb madár szobrának ad otthont, írja a mymodernmet.

A madár, mely szintén a Jatayu nevet kapta, monumentális méretű: 200 méter hosszú, 150 méter széles és 70 méter magas. Hihetetlenül aprólékos kidolgozással készült, amely igazán meglepő ilyen méretek mellett. Még a tollakat is egyedileg rétegelték és díszítették.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Reuben Koshy (@reuben_d_koshy) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2019, időpont: 1:22 (PDT időzóna szerint)

A szobor lenyűgöző szárnyai a földre nyúlnak, ami lehetővé teszi a látogatók számára, hogy a tetején sétáljanak, és felkapaszkodjanak például a fejére. Jatayu-ba be is lehet menni, ugyanis a madár több funkcióval bír: szobor mivolta mellett teste a Földközpont épületének tetejeként is szolgál.

Így tehát nem meglepő, hogy ez a hihetetlen alkotás 10 évig készült.

Amellett, hogy építészeti csoda, Jatayu a hindu epikus Ramayana szimbolikus alakja.

Az „isteni eredetű nemes madár” arról ismert, hogy megpróbálta megmenteni Sitát, a híres Lord Ráma feleségét (Vishnu és Krishna megtestesülése). Sitat elrabolta a démon király Ravana, és Jatayu megmenteni érkezett őt. Miközben Ravanával harcolt, a király levágta Jatayu bal szárnyát, és megszökött Sitával.

A Jatayu Földközpont úgy döntött, hogy tisztelettel adózik a nemes figurának. A szobor szimbolikusan felidéz egy „elfeledett korszakot, amikor az emberek, állatok és más élő formák még egymásról gondoskodnak, és a lények békésen éltek ezen a Földön.”

Kiemelt kép: youtube

Fűzfavesszőből készült szobrok népesítik be az erdőt
Az aalkotások úgy olvadnak bele természetes erdei környezetükbe, mintha egyenesen annak szerves részei lennének.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik