Mozaik

Húsz éve nem fogtak ilyen halat magyar vizeken

Összesen hat darab buffalo került a Maconkai-tóba, de eddig egy sem akadt horogra.

Több, mint 10 éve az akkori HAKI génbank átalakítása kapcsán a leselejtezett pontyokkal együtt 6 darab kisszájú, 2-3 kilogramm közötti súlyú buffalo került a Nógrád megyei horgászparadicsomba, a Maconkai-tóba.

Kisszájú buffalo

Eredetileg Észak-Amerika folyóiban, holtágaiban és tavaiban él, elterjedési területe Mexikótól a Jeges-tenger medencéjéig tart. Megtalálható a Mississippi folyó medencéjében és a Michigan-tó vízgyűjtő területén. Előbb a volt Szovjetunió területére telepítették be, majd az ott nevelt állományból jutott el hozzánk. Hazánkba először – kísérleti céllal – az 1970-es évek elején került a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetbe, ahol halastavakban jelenleg is tartják. Természetes vizeinkben csak véletlenül kijutó példányai fordulhatnak elő. Utoljára 1998-ban Szarvasnál, a Bikazugi-Holt-Körösben akadt horogra ilyen hal, olvasható a Digitális Tankönyvtárban.

Ez az észak-amerikai pontyféle aztán “vígan éldegélt” a maconkai tórendszerben, de igazoltan soha nem került horogra, mindössze a szelekciós halászatok során találkoztak velük két-három évente.

Érthetetlennek tűnt, hogy még más égtájakon horgászversenyt is rendeznek rájuk, Magyarországon pedig ebben a horgászparadicsomban sem lehetett horogra csábítani a hat darabból egyet sem…

Most viszont megtört a jég, ilyen még nem volt, lehet, hogy Maconkán túl Magyarországon sem

– írta a maconka.hu portál.

Csatlós Csaba néhány napja reggel 8 óra 35 perckor pellet csalival egy 8,07 kg-os (66/58 cm) példányt fogott a Rekord-tavon, ami a buffalók tekintetében abszolút rekordnak számít Maconkán. A hal a mérlegelés után természetesen visszanyerte szabadságát.

Kiemelt kép: maconka.hu

Olvasói sztorik