Mozaik

Túrkeve főterére dobálták a fecskefiókákat

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata egy lakossági bejelentés alapján értesült arról, hogy Túrkevén, a Petőfi téren összesen 12 példány molnárfecske fióka hever a fűben és a járdán.

A helyszínen azt tapasztalták, hogy a molnárfecske fiókák nem estek le, hiszen az egyik közeli lakás ablakaiban frissen eltávolított molnárfecske fészkek nyoma volt észlelhető, ahol még másnap is folyamatosan keresték a szülőmadarak a fészkeiket és fiókáikat – olvashatjuk a nemzeti park Facebook-oldalán.

Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Facebook

A 12 fiókából 6 maradt életben

A nagy melegben az életben maradt fiókákat – míg a Természetvédelmi Őrszolgálat a helyszínre nem ért – a megtaláló szakszerűen elhelyezte, etette és itatta.

Az őrszolgálat az eset miatt állatkínzás és természetkárosítás miatt tett feljelentést a rendőrségen, hiszen átlagosan, fészkenként 4 fiókával számolva legalább 3 molnárfecske fészket semmisítettek meg, majd a fiókákat a harmadik emeletről egyszerűen az épület előtti térre dobálták.

Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Facebook

A hat élő fiókát az őrszolgálat vette gondozásba, néhány napos táplálás és megfigyelés után pedig a közelben olyan molnárfecske fészkekbe adoptálta őket, ahol hasonló korú fiókák voltak.

Közben Törökszentmiklósról is kapott az őrszolgálat egy újabb bejelentést

A Bocskai úton egy második emeleti lakás ablakának cseréjekor két molnárfecske fészket vertek le, a fiókákat pedig az emeleti ablakból a garázs sor előtt elhelyezett hulladéktároló elé dobálták.

Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Facebook

A Természetvédelmi Őrszolgálat a helyi rendőrkapitányságon kezdeményezett eljárást az ügyben. A megtalált öt élő molnárfecske fióka pedig szintén Túrkevén kerültek pótszülőkhöz.

Figyelem!  A molnárfecske (Delichon urbicum) hazánkban természetvédelmi oltalom alatt álló védett faj, egyetlen egyed természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Címlapfotó: Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Facebook

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik