Mozaik

Szárnyas hangyák milliói rajzanak Szombathelyen

Ne csak a fecskék, mi is örüljünk kicsit ennek a természeti jelenségnek, hadd alapítsanak a hangyák is új családot!

Milliószámra repkednek a szárnyashangyák jelenleg Szombathelyen – írja az Úgytudjuk. A természet egyik csodájának lehetnek szemtanúi a vasi megyeszékhelyen, hiszen a hangyák közel azonos időben hagyják el a bolyt, így próbálnak a nagy számok törvényei alapján túlélni.

De miért rajzanak a hangyák?

A repkedő hangyák kivétel nélkül mind nőstények, és kis szerencsével akár anyakirálynőkké is válhatnak, ugyanis már megtermékenyítve hagyják el korábbi otthonukat. Ha úgy érzik, hogy alkalmas helyet találtak az új boly alapítására, akkor ledobják szárnyukat és lerakják első petéiket, amiket maguk nevelnek fel. A második generációt azonban már az utódoknak kell gondozni.

Sosem látott jelenetek: megmentik sérült társaikat a hangyák
Először tudtak felvételt készíteni róla,, hogy az apró állatok kisegítik egymást a csatatéren.

A királynők – a Wikipédia szerint – évekig (Lubbock, Janet, Wasmann megfigyelései szerint) a rovarok életében hallatlan kort, 10–15 évet is elélnek. A megtermékenyített királynők önállóan tudják kis családjukat felnevelni, amelyből később a pompásan megszervezett kolónia vagy állam alakul. A hangyaállamban rendszerint egyetlen királynő van; egyes fajok kolóniájában azonban akár 3–4 királynő is megfér egymás mellett.

A hangya kétségkívül hasznos élőlény, de a közvetlen közelünkben azért mégsem szívesen látjuk őket. Korábbi cikkünkben épp arról írtunk, hogyan lehet természetbarát módon kordában tartani őket.

Címlapképünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Olvasói sztorik