Szép csendben kihalnak az oroszlánok

Kihalásra ítéltetett a rettegett nagyragadozó, az oroszlán is, ha nem segítünk rajtuk.
Kapcsolódó cikkek

Feleannyi afrikai oroszlán van, mint 25 évvel ezelőtt. A védelmi programok célja az eltűnő fajok megmentése az emberek és oroszlánok együttélésének elősegítésével az afrikai szavanna területein, írja a National Geoghraphic.

Minden egyes vadon élő oroszlánra 14 afrikai elefánt, 15 síkvidéki gorilla, és több orrszarvú is jut jelenleg.

Az ikonikus faj történelmi állományának mintegy 94 százaléka eltűnt mára, jelenleg kevesebb, mint nagyjából 1,7 millió négyzetkilométer területen élnek oroszlánok Afrikában, de kevesebb mint 25 ezer példány. Emiatt veszélyeztetett fajnak is minősítették a fajt.

A Wildlife Conservation Network (WCN) nevű természetvédelmi szervezet tájékoztatása szerint az oroszlánok száma a felére csökkent a Lion King, vagyis az Oroszlánkirály 1994-es bemutatója óta.

Az oroszlánok világunk univerzális ikonjai, és csendben eltűnnek a föld színéről. Itt az ideje, hogy megfékezzük ezt a folyamatot

– fogalmaz Paul Thomson, a WCN természetvédelmi programjának egyik vezetője.

Fotó: Pixabay

Több zsákmányállat, kevesebb orvvadászat

Afrika nagybecsű ragadozóinak számtalan fenyegetéssel kell szembenézniük, amelyek veszélyeztetik a létezésüket. Az oroszlánok vadon élő zsákmányának csökkenése veszélyes érintkezésre kényszeríti őket az emberekkel és haszonállataikkal élelemkereséskor. Ha a nagymacskák elragadják a szarvasmarhákat, a lakosok megmérgezik őket. És ahogy az emberi települések növekszenek, az állatok úgy veszítik el fokozatosan élőhelyüket. Szétszóródnak, ami megnehezíti a hímek számára az új társ megtalálását, a családalapítást.

Az orvvadászat szintén nagy fenyegetést jelent. A hagyományos rituálékban és orvoslásban a bőr, a fogak, a mancsok és a karmok felhasználása gyakori, a különböző oroszlántestrészeknek növekvő piaca van Ázsiában.

A természetvédők reménykednek abban, hogy megakadályozhatják Afrikában a veszélyeztetett fajállomány csökkenését az oroszlánok és az emberek együttélésének támogatásával, anyagi segítség nyújtásával is.

Ha azt akarjuk, hogy 50 év múlva is éljenek oroszlánok, finanszíroznunk kell bizonyos költségeket és hangsúlyozni az előnyöket, hogy a helyi szintű érdekeltségek sokkal nagyobbak legyenek az állatok védelme során, valamint a költségeket nemzetközi szinten kell felvállalnunk és megosztanunk

– mondja Amy Dickman, a National Geographic kutatója.

iStock

Az egyik út a kézzelfogható előnyök biztosítására az oroszlánok mellett élők számára az, hogy jutalmazzák azokat a közösségeket, amelyek területein az oroszlánok példányszáma növekszik. Kompenzációs rendszerrel kártérítést kapnak a lakosok, ami ösztönzi őket, hogy az állatgyilkosságok miatt ne bosszankodjanak, vagy alkalmazzanak megtorlást. Az állattulajdonosoknak felajánlják az oroszlánok által leölt állatok pótlását. Ezek a programok megváltoztathatják a közösségek hozzáállását a nagyvadakkal szemben.

Ha az oroszlánok közelében élők előnyei meghaladják a költségeiket, akkor az emberek úgy döntenek, hogy megvédik az állatokat

– hangsúlyozza Dickman.

A Lion Recovery Fund 2017 óta 17 országban több mint öt millió dollárt fektetett védelmi projektekbe, de még mindig komoly költségvetési hiányuk van. Sok afrikai ország hatalmas védett területeken helyezkedik el, de a nem megfelelő finanszírozás gyakran megakadályozza a hatékonyságot. Egy 2018-as tanulmányban Amy Dickman és más társszerzők megállapították, hogy évente több mint egymilliárd dollárt igényel az oroszlánok védelme Afrika-szerte, a jelenlegi finanszírozás pedig évi 381 millió dollár.

Kérdéses, hogy a politikai vezetők mennyire fogékonyak, és belátják-e az oroszlánok megőrzésének a fontosságát.

Hologramokat használ egy német cirkusz az élő állatok helyett
A mágikus élmény az előadás színvonalát nem rontja, de sokat tesz az állatok védelmében.

Kiemelt kép: iStock