Mozaik

Nincs elég magyar fűszerpaprika

A magyar fűszerpaprika jövője is bizonytalan.

Küzdenek a magyar fűszerpaprikások a kínaiakkal. A feldolgozókat már nem is tudják ellátni hazai alapanyaggal, azok zömmel az importból készült pirospaprikát vásárolják. A vevők meg gyakran háborognak, ha egy magyar cég külföldit dolgoz fel vagy forgalmaz, írta a Heti Világgazdaság.

A Fűszerpaprika Terméktanács elnöke, Németh József szerint nem sokat tehetnek a legálisan import alapanyagból készült termék jelenléte ellen, hisz nincs elég magyar pirospaprika. A gyanús megjelölésűek ellen feljelentést tesznek, de az intézkedések határon túl már hatástalanok.

A kalocsai, sükösdi és szegedi üzemekben magyar alapanyagból dolgoznak, még úgy is, ha az egyre drágább. Ezek a cégek nagyjából a hazai piac felét lefedik.

Viszont a húsiparba pirospaprikát beszállító cégek szinte kizárólag importból gyártanak erre a célra, aminek az oka a paprika termőföldek csökkenése. Húsz évvel ezelőtt nagyjából hatezer hektáron folyt a termelés, ez a terület 2017-ben valamivel több mint kétezer hektárra zsugorodott.

Kérdéses, hogy az alacsony támogatások és a technológiai újítások mellett a jövőben meg tudják-e majd felezni a magyar alapanyagárakat, ugyanis így lehetne elérni az import kilónkénti 6-700 forintos árat.

Paprikalekvár: mennyei finomság a spájzban
Egy igazi ínyencség, ami könnyen elkészíthető, mégis kuriózumnak számít.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik