,,Hálás vagyok az elsős tanító nénimnek, hogy megtanított írni és olvasni” – 102 éve született Szabó Magda

1917. október 5-én született a magyar irodalom egyik kiemelkedő asszonya, akinek olyan alakokat köszönhetünk, mint Bárány Boldizsár, Tündér Lala, Bogdán Cecilia, vagy Kőnig tanár úr, s aki igazából soha nem akart író lenni, egyszerűen csak az lett.

Az ember nem az lesz mindig, ami a tervei között van. Tulajdonképpen az, hogy én író vagyok, az egy természetes állapot. Mintha azt kérdeznéd, hogy tudok-e lélegezni. Szabó gyerek vagyok, Szabó-Jablonczay házasságból születtem, ez azt jelenti, a génjeim hozták magukkal sok-sok generáció felhalmozódott teremtési alkalmasságát, lehetőségeit.
Nem akartam író lenni. Szerettem volna latin tanár lenni, de eltértem valahol. Már tudom, nekem el is kellett térnem.

Szabó Magda Debrecenben született, ott tanult, s 1940-ben a Debreceni Egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát.

Dolgozott tanárként, majd szabadfoglalkozású író lett. 1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akivel annak haláláig, 35 évig éltek legendásan boldog házasságban. Gyermekük nem született.

Egyetlenegy szó hiányzik az én szókincsemből. Nekem senki sem mondta azt, hogy édesanya (…) Ami a boldogságot illeti: senkinek az élete nem egy kerek tányér. Mindenkinek az életében azon a bizonyos tányéron van csorbulás. Nekem is van…()

– mondta Szabó Magda 1992-ben, egy, a 75. születésnapján készült felvételen.

Bár írói pályafutását 10 évre kényszerűségből abbahagyta, Szabó Magda már életében mindenki számára fogalom lett. Ő a legtöbbet fordított magyar író, aki 2015-ben Az ajtó című könyvével a New York Times top10-es listájára is felkerült.

Több önéletrajzi ihletésű munkája árulkodik vidéki gyökereiről. Az Ókút-at vagy a Régimódi történetet lapozva hiteles kép tárul az olvasó elé a korabeli Debrecen múltjáról, mindennapjairól, de Debrecenhez, az iskolai tanulmányaihoz köthető egyik legismertebb, filmben, hangoskönyvben, színdarabban is feldolgozott regénye, az Abigél is.

Az 1970-ben megjelent  Abigél műfaját tekintve ifjúsági regény, s kezdetben kalandos, romantikus lányregénynek is tűnik, ám aztán a cselekmény átvált drámai fordulatokban bővelkedő történelmi regénybe.

A történetben Gina felnőtté válik az elkényeztetett pesti kislányból, mikor a háború nehézségeivel szembe kell néznie. Megtanulja mi a barátság, a valahova tartozás, a közösség ereje, megtanulja mi az árulás. A történet során a második világháború begyűrűzik a gondtalan kamaszok életébe, s Ginának megfontolt, felelősségteljes felnőtté kell válnia, hogy a saját és apja életét mentse.

A regény kulcsfigurája Gina mellett Kőnig tanár úr, aki titokban mindvégig az események mozgatója. Kőnig öregedő, látszólag lágyszívű, érzelgős tanár, akit a tanulók lenéznek és megvetnek gyengeségéért, s akiről kiderül a történet végén, hogy  valójában a hazáját védelmező bátor férfi, s aki nem más, mint évtizedek óta a lányok bizalmas segítője: Abigél.

Az írónő sosem titkolta, hogy Vitay Georgina alakja hasonlít diákkori önmagára, ám az már nem közismert, hogy Kőnig tanár úr alakja szintén valóságos élményből táplálkozik-e? Szabó Magda középiskolai franciatanárának – Hettesheimer Ernőnek – állított emléket így, akit szintén kigúnyoltak a tanítványai, mígnem kiderült róla, hogy megjárta az első világháború csatatereit, ezért nem hajlott a szigorúságra.

A méltán nagy sikerű regényből generációk által szeretett filmsorozat is készült, melynek forgatókönyvét maga Szabó Magda írta, s amely, bár kisebb részeket elhagyott a könyvből, szinte szó szerint vette át a párbeszédeket.

A szereposztás is páratlan, akárcsak maga a történet. A felnőtté váló Vitayt Szerencsi Éva, a csetlő-botló Kőniget Garas Dezső, míg Horn Mici lázadó alakját a csodás Ruttkai Éva tette feledhetetlenné, de nem alakított kisebbet Piros Ildikó, Básti Lajos, Balázsovits Lajos, Zsurzs Kati, Egri Kati vagy Bánfalvy Ágnes sem.

Szabó Magda egy 1969-es műsorban azt nyilatkozta, legnagyobb hálával életében az első osztályos tanító nénijének tartozik azért, hogy megtanította őt olvasni meg írni, mert aki olvas, annak soha többé nincs magány, nincs unalom, nincs tér, nincs idő.

Az írás pedig számára azt jelentette, hogy hírt adhatott magáról olyan koroknak is, amelyekben ő már nem lesz.

Azt pedig, hogy írt, hogy hagyott számunkra regényeket, melyek olvasásakor nincs tér, sem idő, sem magány, sem unalom – mi köszönjük neki!

Kiemelt kép: Fortepan/Hunyadi József