Mozaik

Az óceánok után a folyókat szeretné megtisztítani a szeméttől a holland környezetvédő

El kell zárni a csapot, azaz meg kell akadályozni, hogy a műanyag eljusson az óceánig.

A folyókat is meg akarja tisztítani a műanyaghulladéktól a csendes-óceáni szemétgyűjtő rendszer feltalálója, írta az MTI. A 25 éves holland Boyan Slat a napokban mutatta be a rotterdami kikötőben új fejlesztését, a The Interceptor nevű rendszert, amely a vízen haladva kikotorja a műanyagszemetet.

A napenergiával működő hajó a folyókon völgymenetben úszva, íves alakú felfogó berendezésével naponta 50 ezer kilogramm műanyaghulladékot képes összegyűjteni még az előtt, hogy azok a tengerekbe, óceánokba ömlenének. Megfelelő feltételek mellett teljesítménye akár kétszeresére növelhető

– közölte Slat.

El kell zárni a csapot, ami azt jelenti, hogy meg kell akadályozni, hogy a műanyag eljusson az óceánig

– hangsúlyozta.

Slat szerint mintegy ezer folyó felelős az óceánokat érintő műanyagszennyezés mintegy 80 százalékáért, és az a szándéka, hogy a következő öt évben valamennyi ilyen folyón megkezdjék a hulladék eltávolítását.
A folyami hulladékgyűjtő hajók elkészítése mintegy 700 ezer dollárra rúgott, de a költségek csökkeni fognak, ahogyan egyre többet készítenek belőlük.

Három ilyen hajót vetettek már be Indonéziában, Malajziában és Vietnamban és a negyediket a Dominikai Köztársaságban fogják használni

– tette hozzá.

Izham Hashim, a malajziai Selangor állam kormányának képviselője a bemutatón elmondta, hogy másfél hónapja működik a hajó az egyik folyón, és nagyon jó szolgálatot tesz, összegyűjti a műanyag palackokat és minden szemetet.

Slat csendes-óceáni lebegő szemétszedője, a System 101 nevű berendezés szeptemberben gyűjtötte be az első műanyaghulldékot a Kalifornia és a Hawaii-szigetek között félúton elterülő gigantikus csendes-óceáni szemétszigeten, ahova a tengeri áramlások sodorják össze a hulladékot.

Az U-alakú rendszer egy 600 méter hosszú, a víz felszínén lebegő műanyag csőből és egy 3 méter mélyen a víz alá merülő fésűszerű filterből áll. A filter által kiszűrt szemetet hajók szállítják a partokra, az első adagot várhatóan decemberben, az első fázis után.

Kiemelt kép:  Europress/ANP /AFP/Robin Utrecht

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik