Mozaik

Örökbe fogadták az egyetlen fogságban élő barna óriáspandát

Csicej (Hetedik fiú), a hím óriáspanda 2009-ben született.

Az ünnepélyes ceremóniára szerdán került sor a Csinling óriáspanda kutató- és szaporítóközpontban, a kínai Sanhszi tartományban, írta az MTI.

Csicej (Hetedik fiú), a hím óriáspanda 2009-ben született, az örökbe fogadója pedig a denveri központú Pandas International nonprofit szervezet. A szervezetet Suzanne Braden és Diane Rees alapította 2000-ben azzal a céllal, hogy a veszélyeztetett óriáspandafaj fennmaradását biztosítsák.

A Pandas International eddig is segítette a központot oltóanyagokkal, laboratóriumi felszerelésekkel, pandabölcsőkkel és tejporral, és a központ napi munkáját is támogatta

– közölte a kutatóintézet, akik szeretnék, ha több nemzetközi és kínai szervezet és magánszemély venne részt a pandák megőrzésében.

Fiatal kölyökként Csicejt (Qiza) elhagyottan találták Közép-Kína Qingling hegyvidékén. Az alultáplált babamedvét a vadon élő ritka állatok mentőhelyére vitték, ahol ápolták, feltáplálták és végül áthelyezték jelenlegi otthonába.

Kiemelt kép: Facebook/China Xinhua News

Újabb videó bizonyítja, hogy a legjátékosabb állatok a pandák
Macik, akik mókás játékaikkal minidig le tudnak venni a lábunkról.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik