Mozaik

5 nagy történelmi pillanat a téli napfordulón

Ma győz a világosság a sötétség felett.

December 22-én, aranyvasárnap hajnalban magyar idő szerint 5 óra 19 perckor eljött a téli napforduló pillanata, és miközben bekövetkezett a csillagászati tél, mégiscsak túljutottunk a leghosszabb éjszakán és hosszabbodni kezdenek a nappalok.

Győz a világosság a sötétség felett.

Az egyetemes emberiség e kultikus napjához, a téli napfordulóhoz kötődnek nagy események, ezeket a Treehugger válogatta most össze.

1620: partra szállnak Amerikában a Mayflower utasai

1620. december 21-én jött el a nagy pillanat, amikor az angol zarándokatyák első csoportját szállító híres hajóról, a Mayflowerről szárazföldre léptek az utasok a mai Massachusetts területén. Az angliai Plymouth-ból indultak és megalapították az amerikai Plymouth-t.

1898: a Curie-házaspár felfedezi a rádiumot

Marie Sklodowska Curie és férje, Pierre Curie az uránszurokércben fedezte fel a rendkívül radioaktív rádiumot 1898-ban. Marie Curie lett az első nő, akit Nobel-díjjal jutalmaztak.

1937: bemutatják a Hófehérke és a hét törpét, az első egész estés rajzfilmet

80 éve vetítették először a Hófehérke és a hét törpét
Hófehérke 1987-ben első rajzfilm-szereplőként kapott csillagot a hollywoody hírességek sétányán.

1968: először jár ember a Hold körül

Ezen a napon lőtték fel az Apollo–8-at, az első olyan űrhajót, amelyben az emberek megközelítették a Holdat. Karácsonykor Hold-körüli pályára álltak .

2012: még sincs világvége

A maja naptárra hivatkozva a világvége hívők azt várták, hogy a Nibiru nevű bolygó beleütközik a Földbe 2012. december 21-én, így véget vet a történelemnek. Minden jel szerint most mégis megélünk egy újabb december 21-ét.

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasói sztorik