Mozaik

Kalandok a túlélés mestereinek világában

A természetfilm televíziós premierje június 7-én lesz a Duna csatornán.

A vízben élő egysejtűek világát mutatja be a Kalandjaim a parányok világában című ismeretterjesztő film, amelynek televíziós premierje június 7-én lesz a Duna csatornán, írta az MTI.

A filmből kiderül többek között, hogyan táplálkoznak, vándorolnak, kommunikálnak, udvarolnak és szaporodnak a vízi egysejtűek, a túlélés igazi mesterei

– olvasható a filmet készítő Természetfilm.hu Tudományos Filműhely Egyesület MTI-hez elküldött tájékoztatójában.

A film a folyókban, tavakban, szikes tócsákban, a Kis-Balaton vizében is életben maradó mikroorganizmusokat mutatja be. A nézők többek között a napállatkák, a harangállatkák és a kerekesférgek rejtett világával ismerkedhetnek meg.

A filmben közreműködő Becz Barnabás Álmos harmadéves biológus hallgató egy expedíción keresztül vezeti végig a nézőt – az életünket ezer szálon befolyásoló – egysejtűek világába, mikroszkópján keresztül betekintést ad az egysejtűek titkos életébe.

Az expedíció a Kárpát-medence legmagasabb csúcsaitól egészen az Alföld szikes tavaihoz vezetett. A cél a lehető legtöbb különleges egysejtű felkutatása volt

– idézi a tájékoztató ifjabb Kollányi Ágoston rendezőt.

Becz Barnabás Álmosnak munkájában egy minilaborral felszerelt guruló jármű nyújtott segítséget.

A kocsi belsejében akváriumok, gyűjtőüvegek sorakoztak, kipárnázott dobozokban kamerával felszerelt mikroszkópok várták az új felfedezéseket

–  emelte ki a rendező.

Kiemelt kép: YouTube

Különleges látvány a medúzák sokasága a Dráva mentén
A késő nyári, kora őszi időszakban érdemes keresni őket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik