Mozaik

Teljesen máshogy kell számolni a kutyaéveket, mint azt eddig tudtuk

Megdőlt az elmélet, miszerint egy kutyaév hét évnek felel meg: egy friss kutatás szerint a fiatalabb ebek gyorsabban öregszenek, mint azt korábban gondoltuk, írja a Guardian.

A Cell Systems című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint egy egyéves kölyökkutya életkora megközelítőleg harminc évnek felel meg emberi léptékben.

A kutatásban a DNS epigenetikai változását figyelték meg, ez a modern biológiában a gének olyan öröklődési formájának vizsgálata, amely nem jár együtt a DNS szekvenciájának megváltozásával. Magyarra fordítva a tudósok az emberi genom fejlődését vetették össze a kutyákéval.

A genetikai elemzést száz labdrador retrieveren végezték el. Volt köztük kölyökkutya és egészen idős állat is.

Fotó: Getty Images

Az eredmény szerint egy kölyökkutya egyévesen már harmincévesnek mondható emberi léptékben. Ezt onnan állapították meg, hogy az első évben a kutyák genomjában sokkal jobban felhalmozódtak a metilcsoporthoz tartozó molekulák, mint az emberekében.

Ugyanakkor ahogy halad előre az idő, ez a tendencia megfordul, a kutyáknál az öregedés jócskán lelassul.

Ez alapján egy héthetes kutya egy kilenc hónapos csecsemőnek felel meg, négy kutyaév nagyjából 54 emberi évet tükröz, a 14. életévüket betöltő kutyák pedig nagyjából a hetvenes éveikben járhatnak, ha magunkhoz hasonlítjuk őket.

Ezt egyébként könnyen ki is lehet számolni a következő egyenlet segítségével: emberév = 16 ln (kutyaév) + 31.

Az ln az egyenletben a természetes logaritmust jelöli.

A kutatócsoport azt azért megjegyezte, további vizsgálatokra van szükség más fajokon is, hogy megállapításaik bizonyosságot nyerjenek, de annyi biztos, hogy a kutya és az ember korosodása nagyon távol áll egymástól.

8 ok, amiért hálásak lehetünk kedvenc kutyáinknak
A kutya az ember egyik legjobb barátja és nem véletlenül.

Kiemelt kép: Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik