Mozaik

Vaddisznók tartottak fogságban egy túrázó családot a Mecsekben

Rendőrök segítettek rajtuk.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2020. augusztus 19-én 19 óra 30 perc körül arról, hogy családjával túrázni indultak a Mecsekbe, de nem tudnak kijutni az erdőből, írta a police.hu.

Vadak garázdálkodnak a Balaton partján
Hozzáértők szerint főként az élelem miatt merészkednek az emberek közelébe.

A bejelentő elmondta, hogy Kisújbányáról indultak a délutáni órákban, azonban rájuk esteledett, ráadásul egy vaddisznó konda körbe vette őket, így egy vadászlesen húzták meg magukat. A Gyárvárosi, valamint a Pécsváradi Rendőrőrs munkatársai azonnal a keresésükre indultak, miközben telefonon keresztül folyamatosan tartották a lelket a kétségbeesett családban.

A rendőrök jó helyismeretüknek köszönhetően három órán belül megtalálták a segítségre szorulókat. Az állatokat a jármű fényszórójával, valamint hangjelzéssel elriasztották, majd a bajba jutottakat visszaszállították a gépkocsijukhoz. A túrázóknak az ijedtségen kívül nem esett bajuk, orvosi ellátást nem kértek.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Vaddisznók zavarják az Őrség nyugalmát, focipályát is feldúltak
Az éjszaka portyázó vaddisznók komoly károkat okoznak az őrségi településeken. A lakók megoldást sürgetnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik