Hatvan éve ilyen volt a tanévnyitó

Valóságos népünnepélynek számított.
Kapcsolódó cikkek

Ha nem is meteorológiai megközelítésben, de a szeptemberi tanévkezdés visszavonhatatlanul az ősz közeledtének a jele.

A kinek-kinek vérmérséklete szerint várt tanévnyitó hangulata sokat változott az elmúlt évtizedekben. A ma a hetvenes éveikben járó szülők és nagyszülők jól emlékezhetnek arra, hogy a rendezvény felért egy népünnepéllyel, már-már egy május elsejei össznépi kavalkáddal.

Hatvan évvel ezelőtt a szülők is katonás rendben hallgatták, amint ünnepi beszédében az iskola igazgatója minden szépet és jót kívánt a diákseregnek. Akkoriban nem szaladgáltak a gyereksereg között fényképezőgépeikkel vagy mobiltelefonjukkal, hogy megörökítsék a számukra legkedvesebb pillanatokat, hanem a gyerekekhez hasonlóan figyelték az ünnepi műsor minden pillanatát.

Fotós összeállításunk a régi idők tanévnyitóinak hangulatából ad ízelítőt.

A cikkünkben látható felvételek hatvan éve, 1960-ban készültek Budapesten, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanévnyitó ünnepségén. Fotók: Fortepan – adományozó: Nagy Gyula

De nehéz az iskolatáska
Örök sláger, mintegy az új tanév kezdetének a dala.