Hamarosan elengedik egy pakisztáni állatkertből a világ legmagányosabb elefántját, akiért világszerte számos állatvédő szervezet aggodalmát fejezte ki, írja a Guardian.
Martin Bauer, a Four Paws nevű állatvédő szervezet szóvivője szombaton arról tájékoztatott, hogy az elefánt szállítható egészségügyi állapotban van már, és nem sokára Kambodzsába viszik, ahol jóval jobb körülmények között élhet majd a mostaninál.
Májusban a pakisztáni legfelsőbb bíróság bezáratta a Marghazar állatkertet az ott uralkodó szörnyű állapodok miatt.
Kaavan mizériája az egész világot bejárta, és számos híresség, köztük például Cher amerikai énekesnő is az áthelyezéséért lobbizott.
A termetes elefánt a pénteki állatorvosi vizsgálatok szerint túlsúlyos, de ezzel együtt alultáplált is. Körmei repedezettek és benőttek, ami annak tudható be, hogy ketrecét eléggé elhanyagolták, és a kemény talaj sebesítette a lábát.
Bauer szerint az állatra hosszú felépülési időszak vár. Mint mondta, sérülései nem csak fizikai jellegűek, viselkedési problémái is vannak a lelki megterhelés miatt.
Kaavan egyébként 2012-ben veszítette el a partnerét, azóta egyedül volt fogva tartva az állatkertben.
Viselkedése megváltozott, a fejét órákig előre és hátra hajtogatja, ami annak a jele, hogy unatkozik
– magyarázta Bauer.
Az aktivisták már 2016 óta próbálták elérni, hogy helyezzék át máshová az állatot, és erre most nagy küzdelmek árán végre sor kerülhet.
Kiemelt kép: Aamir QURESHI / AFP