Mozaik

Megérkeztek az első darucsapatok a Hortobágyra

Becslések szerint már most több ezren vannak, de számuk meghaladhatja a százezret a következő hetekben.

Az ősz beköszöntével folyamatosan érkeznek a vonuló darvak, ez a leglátványosabb és legvonzóbb őszi természeti esemény a Hortobágyon.

A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember közepétől november elejéig különböző hétvégi túrákat szervez a Hortobágyi Nemzeti Park.

Gyönyörűvé teszik az őszi alkonyatot a vonuló darvak
A világ egyik legszebb természeti eseménye az alkonyathoz kötődő szárnyalás.

A nemzeti park Facebook oldalán arról tájékoztatnak, hogy szeptember első napjaiban megérkeztek az első, északról vonuló darvak, számuk napról napra növekszik. Becslések szerint “törzsterületükön” már most több ezer daru tartózkodik.

A darvak sekély vízű elöntést, mocsarat vagy halastó medret választanak éjszakázó helyként.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság darunéző programlehetőségei IDE KATTINTVA tekinthetők meg.

Kiemelt kép: Szilágyi Attila/Természetvédelmi őrszolgálat – HNPI

Megválasztották a legszebb daruportákat a Hortobágyon
Hat kategóriában hirdették ki a legjobbakat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik