Kitiltották a horgászokat a balatongyöröki strandról

A helyi önkormányzat egyeztetést kezdeményez a helyi horgászegyesülettel a problémák megoldására.
Kapcsolódó cikkek

Nagy a felháborodás Balatongyörökön a horgászközösségben, mert az önkormányzat egy két évtizedes szokásjognak vetett véget azzal, hogy nem engedi a horgászokat a strandra, írta a Nyugat.hu.

Először választottak horgászbarát települést a Balatonnál
Balatonakalit, Fonyódot, Révfülöpöt és Vonyarcvashegyet jelölték a díjra.

Az önkormányzat munkatársai trendszeresen tapasztalták, hogy a horgászok a tiltó táblák ellenére a strand zöld napozófelületeire gépjárművel behajtanak, az öltözőkabinokat illemhelyként használják – miközben egész évben nyitva lévő vizesblokk működik a strand bejáratánál -, etetőanyagokat és bomló halmaradványokat hagynak maguk után.

Hab a tortán, hogy az elmúlt években több konfliktus és rendőri intézkedés is volt abból, hogy augusztus végével a strandpénztár zárása után a strandot ellepő horgászok nem törődve a strandidővel és fürdőzőkkel megpróbálták teljesen kisajátítani a strandot.

A vízpart megközelítését helyi sajátosságok és magasabb jogszabályok alakítják. A tó védelmének érdekében a fürdőzőkkel és a horgászokkal ellentétben a jogszabályok nagyon helyesen a nádasokat védik, a balatongyöröki partszakasz 80%-a náddal borított. Akarom mondani védenék, hiszen a tó területén 2000 darab körüli illegális horgászbejárót tart nyilván a Vízügyi Igazgatóság (Balatongyörökön 127 darabot) ami jelentősen hozzájárul a balatoni nádasok pusztulásához

– mondta a portálnak Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere.

Visszakerült a Balatonba az ellopott kapitális ponty
A csodálatos hal az elmúlt években sok horgásznak okozott életre szóló élményt.

A balatongyöröki önkormányzat mindenesetre egyeztetést kezdeményez a helyi horgászegyesülettel, hogy megoldást találjanak a vitás kérdésekre.

Ismereteim szerint több szomszédos önkormányzatnál folyik hasonló egyeztetés, Gyenesdiás önkormányzata például teljesen betiltotta a strandjain a bojlis horgászatot. Szigliget önkormányzata pedig évekkel ezelőtt megtiltotta a horgászatot a strandjuk teljes területén, azóta ők nem szembesülnek a fent említett problémákkal

– közölte a polgármester.

Ugyanakkor október 2-től 10-ig egy nemzetközi bojlis horgászversenynek, október 22-től 28-ig pedig egy nemzetközi pontyfogó versenynek is helyet ad a györöki strand.

Kiemelt képünk nem a helyszínen készült. Fotó: MTI/Varga György

Három kevésbé ismert Balaton-parti település: Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök
De milyen látnivalókat tartogat ez a három település a nagy vízen kívül?