Szabó Magdát ünneplik születésnapján Angliában

103 évvel ezelőtt, október 5-én született sokak kedvelt írónője.
Kapcsolódó cikkek

Az angol nyelvterületen is egyre népszerűbb Szabó Magda október 5-én ünnepelné 103. születésnapját. Ebből az alkalomból emlékezett rá és köszöntötte rajongóit, külön kiemelve Debrecen város polgárait az írónő angol fordítója, Len Rix. A videó a Londoni Magyar Kulturális Központ Facebook oldalán érhető el.

Harry Potterhez hasonlítják Szabó Magda Abigéljét Amerikában
„Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.”

Az Egyesült Királyságban számos díjjal kitüntetett, elsősorban Szerb Antal és Szabó Magda regényeit angol nyelvterületen híressé tevő műfordító kiemelte, hogy a debreceni írónő könyvei angol nyelven közel 50 000 példányban fogytak el eddig, ami egészen kiemelkedő eredmény. Videóüzenetében Len Rix hangsúlyozta, hogy Szabó Magda nyugati népszerűsége betudható annak, hogy a nyugati emberek együttéreznek a XX. század totalitárius rendszereiben sokat szenvedő magyarokkal, de az írónő izgalmas, ugyanakkor szellemes és lírai stílusának is, amely őt a legnagyobb írók közé emeli.

A Londoni Magyar Kulturális központ január közepén, a kiadóval közösen mutatta be az Abigél (Abigail) angol fordítását, melyet a kritikusok és a közönség is kitörő lelkesedéssel fogadott. A New York Review Books a legismertebb angol regényírónők, Jane Austen és J. K. Rowling mellé emelte Szabó Magdát a kritikájában, de az Abigail címen megjelent művet a New York Times, a Wall Street Journal, a Times és a Guardian is a legjobb külföldi regények közé sorolta. A műből kevesebb mint egy év alatt 3500 példány fogyott el.

10 életbölcsesség a ma 12 éve elhunyt Szabó Magdától
Irodalmunk kiemelkedő alakját 2007 november 19-én 90 éves korában, olvasás közben érte a halál.

Len Rix első Szabó Magda-fordítása, az Oxford-Weidenfield fordítói díjjal kitüntetett Az ajtó (The Door) több mint 30 000 példányban fogyott el, a szintén a Londoni Magyar Kulturális Központban bemutatott, a PEN America fordítói díjával jutalmazott 2018-as Katalin utca (Katalin Street) pedig 4500 példányban. Más fordítók munkáival együtt Szabó Magda könyvei így közel 50 ezer példányban keltek el angol nyelvterületen.

A 78 éves fordító az írónő születésnapja előtti napokban írta alá a szerződését a kiadóval Az őz című Szabó Magda-regény lefordítására. Len Rix következő magyar irodalmi jelentőségű fordítása, egy Bánffy Miklós novelláiból álló kötet pedig várhatóan már idén októberben megjelenik a Pushkin Press gondozásában, The Enchanted Night címen.

A magyar irodalom világszínvonalú. Azonban ahhoz, hogy a külföldiek is megismerhessék a legnagyobb íróinkat és költőinket, olyan műfordítókra van szükség, akik nem csak az egyes szavakat, mondatokat, hanem a kulturális utalásokat, magát a néplelket is ki tudják fejezni más nyelveken. Ez egy nagyon nehéz feladat, amihez kevesen ismerik elég jól a magyar nyelvet és a magyarokat, akik viszont igen, azokat túlzás nélkül nevezhetjük zseninek. Közülük is kiemelkedik a Szerb Antal, Szabó Magda és reméljük, nemsokára Bánffy Miklós irodalmi nagykövetének is számító Len Rix, akinek fordításai alkalmasak arra, hogy méltó helyére, a világirodalom nagyjai közé emeljék a 103 éve született debreceni írónőt

– fogalmazott Vincze Máté, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója.

Kiemelt kép: Fortepan/Hunyady József

,,Hálás vagyok az elsős tanító nénimnek, hogy megtanított írni és olvasni" - 102 éve született Szabó Magda
Egyetlenegy szó hiányzott a szókincséből. Neki senki sem mondta azt, hogy édesanya.