Mozaik

Rejtély, hogyan került Bócsára az Afrikában őshonos tarajos sül

Mint arról a Kiskunsági Nemzeti Park múlt pénteki posztjában már beszámolt, november 18-án este az egyik, Bócsán kihelyezett vadkameránk tarajos sült fotózott. Erre igazán nem számítottak, hiszen a faj Afrikában őshonos, a hazai faunának nem része. Napjainkban már a mediterrán régióban, Olaszországban és a Balkánon is megtalálható.

Hétfői cikkükben azt írják, nem tudják, hogy a kameracsapdával rögzített példány honnan került a területre.

Talán valahonnan fogságból szökhetett, de nem zárhatjuk ki azt sem, hogy Szerbián keresztül érkezett hozzánk. Tény, hogy a faj jó alkalmazkodóképességű, sokféle élőhelyen megtalálható és nagy távolságokat képes megtenni élelemkeresés közben. Dél-Európában a telet üregekben tölti, de nem alszik téli álmot. Mindenesetre érdekes, hogy ez év augusztusban Szegeden, a rendező-pályaudvaron is befogtak egy példányt

– fogalmaztak.

Hozzátették, a bócsai sült egyelőre csak a kameracsapda fotóin látták, nyomait sem találták.

A sül, bár tüskés, nem rokona a rovarevő sünnek, a rágcsálók közé tartozik. Testhossza 60-93 cm, tömege 10-30 kg. A háta közepétől a farka végéig 35 cm-es, fekete-fehér sávos tüskék fedik testét. Éjszaka jár táplálék után, a nappalt üregrendszerében pihenve tölti.

Felhívják rá a figyelmet, hogy bár alapvetően békés növényevő, ha sarokba szorítják, fenyegetve érzi magát, harciasan védekezik. Ilyenkor tüskéit felmereszti és „csörgeti”.

Ha ez a riasztás nem elegendő, akkor a támadónak hátat fordítva, hátrálva támad. A közhiedelemmel ellentétben nem tudja tüskéit kilőni, viszont ezek nagyon lazán kapcsolódnak a bőréhez, szinte azonnal leválnak, amint valamibe belefúródnak. A tüskék vége kampós, így igen nehéz őket kiszedni. Éppen ezért figyelmeztettek, senki ne próbálja meg befogni, mert sérülés lehet a vége.

Kérik, hogy ha valaki látja az állatot, értesítse a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatát ezen a telefonszámon: + 36 30 555 6171.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Inváziószerűen elszaporodott a nádi farkas Magyarországon
Húsz éve még csak 38 példányt ejtettek el, idén már 11 ezernél is többet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik