Mozaik

Év természetfotója közönségszavazás: 25 csodálatos felvétel a döntőben

Év természetfotója közönségszavazás: 25 csodálatos felvétel a döntőben

Magát hógolyónak álcázó nyúl, egy ritka orrszarvú utolsó pillanatai, alvó mókus és bohókásan kinéző baglyok is szerepelnek a londoni Természettudományi Múzeum által meghirdetett Év Természetfotója verseny döntős felvételei között, melyekből kikerül majd a közönségdíjas.

Idén több mint 49 ezer pályázat érkezett be a nagy múltú versenyre, a 25 finalistát pedig kedden hirdették ki a szervezők.

A szavazás február 2-ig tart, ezt követően hirdetnek majd végeredményt, a győztes fotót pedig ki is állítják majd a múzeumban, ahol egészen 2021 júliusáig megtekinthető lesz.

Bizonyos fotók az ember és az állat kapcsolatát illusztrálják, egyes felvételeken kihalás szélére került teremtmények láthatók, de természetesen vannak olyan pályázatok is, melyek egyszerűen viccesek vagy rendkívül aranyosak.

A verseny egyébként abból a szempontból is különleges, hogy amatőr és profi fényképészek is nevezhetnek minden évben.

Ízelítő a döntős pályázatokból

Andrew Lee, USA Családi portré
Ami Vitale, USA A végső búcsú
Andy Parkinson, Egyesült Királyság Hógolyó
Guillermo Esteves, USA

Közeli találkozás

Neil Anderson, Egyesült Királyság Nappali álom
Kirsten Luce, USA Színfalak mögött a cirkuszban
Wim van den Heever, Dél-Afrika Oroszlánkirály

A közönségdíjra jelölt összes fotót ide kattintva találod, és ugyanezen az oldalon adhatod le a voksodat is.

A zsűri egyébként októberben már kihirdette az általa megválasztott győztest, erről itt írtunk korábban:

Kapcsolódó
Fát ölelő tigrisről készült az év természetfotója 2020-ban
Elképesztő szerencse és tehetség is szükséges ahhoz, hogy valaki felvételt készítsen a Föld egyik legritkább teremtményéről.

Az év természetfotósa pályázatot 1965-ben hirdette meg először a BBC Wildlife Magazine. Annak idején csak állatos fényképekkel lehetett nevezni, mostanra azonban számos kategóriával bővült a verseny, amely immár a londoni Természettudományi Múzeum szervezésében zajlik.

Kapcsolódó
Duplázott a 16 éves magyar fiú: idén is ő a világ legjobb ifjú természetfotósa
Újabb elképesztő sikert könyvelhetett el Koncz-Bisztricz Tamás.
Olvasói sztorik