Mozaik

Duplázott a 16 éves magyar fiú: idén is ő a világ legjobb ifjú természetfotósa

Megvédte címét és idén is a legjobb ifjú természetfotósa lett a Golden Turtle pályázatán a 13-17 év közöttiek között Koncz-Bisztricz Tamás, írja a Turista Magazin.

A lap cikke szerint sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán hirdetnek-e ebben az évben eredményt a járvány miatt, ugyanis az általában szeptemberre időzített díjátadóról még októberben se lehetett tudni semmit, és a finalista fotósok se kaptak semmilyen értesítést.

Végül online formában bonyolították le az eseményt november végén, és kiderült, újabb magyar sikernek örülhetünk.

Az idei évben a világ legjobb ifjú makrofotósának választott Konczi-Briszticz Tamás ezúttal egy vörösbegyet ábrázoló fotóval tarolt. A kép egy januári napon Bokros-pusztán készült, zúzmarás-deres-ködös időben, mínusz 4-5 fokos hidegben.

Koncz-Bisztricz Tamás

A fiú a lapnak arról beszélt, az érdekes, művészi és minimalista kompozíciót igazából lustaságának köszönhetjük, ugyanis, bár jó szokásához híven a földön kúszva-mászva közelítette meg témáját, ahhoz már nem volt kedve, hogy a gépen fent lévő 70-200-as optikáját átcserélje egy nagyobb gyújtótávolságúra, amellyel közelebbi képet tudott volna készíteni erről a kis madárról. De pont így lett tökéletes, hiszen ezzel a tág képkivágással egy igazán izgalmas kompozícióban sikerült megörökítenie a kis vörösbegyet.

Nagyon sokat jelent ez nekem, hisz ha valaki egyszer megnyer egy versenyt, új indulóként, akkor arra akár mondhatnánk, hogy ez csupán a kezdők szerencséje. Viszont ha egymás után két évben is sikerül megnyerni ugyanazt, ráadásul nekem tavaly és idén is bekerült három képem a hat legjobb közé, az már azért jelent valamit, mert az szakmailag egy hatalmas elismerés

– fogalmazott.

A Golden Turtle egyébként egy összművészeti pályázat, ugyanis a fotók mellett környezetvédelmi témájú plakátoknak és vadon élő állatokról készült rajzoknak is volt külön versenye. Összesen 108 országból érkezett be több mint 14 000 alkotás, ebből 90 ország 2063 fotósának majdnem 11 000 fotója került a többkörös zsűri elé.

Lekörözte a világot a 15 éves magyar fiú madárfotója
Hatalmas elismerés az első hely a rangos nemzetközi versenyen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik