Pixabay
Mozaik

8 ezer kilométert repült afrikai telelőhelyéig a magyar szalakóta

Már 2016-ban olyan messzire merészkedett, mint magyar jeladós szalakóta soha.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei „ A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című LIFE+ projekt keretében 2014 óta több szalakótát láttak el PTT típusú műholdas jeladóval, melyek közül mára csak egy madár élete követhető nyomon.

Amit a szalakótákról tudni kell

E madarak picinyek, testsúlyuk átlagosan 130-180 gramm között mozog. A szalakóták évente mindössze négy hónapot töltenek Európában, idejük nagyobb részét a tavaszi és őszi vonulás, illetve az afrikai telelés teszi ki. A hosszú, évente oda-vissza akár több tízezer kilométeres út során sok nehézséget kell leküzdeniük, az illegális vadászat, a pihenő- és telelőhelyek leromlása, a táplálékhiány, a klímaváltozás rengeteg madár pusztulását okozza. A vonulási útvonalak pontosabb ismerete segítheti a különböző veszélyeztető tényezők csökkentését, az ismert pihenő- és telelőhelyek védelmét.

Ez a szalakóta az Eleven nevet kapta, és 2016-ban azért rögzítettek rajta jeladót, mert az előzetes terepi megfigyelések szerint az első szalakóták között érkezett vissza afrikai telelőhelyéről és kezdett költésbe.

Kapcsolódó
Lelőttek egy magyar gyűrűs szalakótát Egyiptomban
Ez a második szalakóta megkerülés Egyiptomból.

Eleven rekorddal is büszkélkedhet: a madár 2016-ban olyan messzire repült, mint magyar jeladós szalakóta még soha. A Kisapajon jeladóval felszerelt Eleven Botswana fővárosának közeléből adott jelet, márpedig Gaborone Budapesttől közel 8 ezer kilométerre van.

A madár ma az egyetlen olyan szalakóta, amely a 2016-ban felhelyezett jeladójának köszönhetően folyamatosan értékes adatokkal látja el a faj védelmével és vonulásával foglalkozó LIFE projekt  szakembereit.

Így történik ez napjainkban is. Eleven legutóbb 2020. december 5-én adott jelet Botswanából, a már megszokott telelőhelyről.

A „rekorder” madár tehát újra sikeresen tette meg vándorútját Afrikába, miközben nemcsak az elektromos áramütés jelentette veszélyt kerülte el, de áthaladt a madárvadászat szempontjából különösen veszélyes területeken is.

Mindez annyit jelent, hogy újra “letekert” 8 ezer kilométer körüli távolságot, és élvezheti a nyári meleget a fekete kontinensen.

Eleven aktuális helyzetéről IDE KATTINTVA található információ.

Kapcsolódó
Csodás fotókon a szalakóták különleges násza
A páratlan jelenetben a szalakóták csemegéje egy furcsa nevű rovar, a butabogár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.