Mozaik

A virágárusok védelmére kelt az agrárminiszter

mtva/bizományosi/oláh tibor
mtva/bizományosi/oláh tibor
"Tegyék lehetővé az önkormányzatok, hogy lehessen virágot árusítani minden piaci szabadtéri árushelyen."

Március 9-én a virágboltoknak ugyan be kellett zárniuk a védelmi intézkedések szigorítása miatt, de a piaci virágos standok továbbra is nyitva tarthatnak – közölte március 9-én közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A szaktárca vezetője két nappal később, március 11-én újabb posztot tett közzé a virágárusítással kapcsolatban.

Fölháborító, hogy a járvány kellős közepén, amikor minden forint fontos, egyes szereplőknek “patópálságból” egyszerűbb letiltani a növények, virágok piaci árusítását , mint helyet adni a szabadtéri virágos kofáknak

– írta Facebook bejegyzésében az agrárminiszter.

Kapcsolódó
A helyi temető sírjaira vitte virágait a járvány miatt tönkrement kertész
A fiatalember üzenete: vigyázzunk magunkra és törődjünk egymással!

A MAGYAR PIACOK – így nagybetűvel – egyszer már bizonyítottak. Ha kellett megszervezték a házhozszállítást, utolsó mentsvárai voltak a hazai termékek megvásárlásának, segítő jobbot nyújtottak az embereknek.

Tegyék lehetővé az önkormányzatok, hogy lehessen virágot árusítani minden piaci szabadtéri árushelyen, mert ez a néhány ezer csokor vagy cserép virág most nemcsak a termelőknek remény, hanem nekünk, embereknek is

– fogalmazott a szaktárca vezetője.

Kapcsolódó
Elajándékozzák a megtermelt virágok egy részét a szigetszentmiklósi Flóra Hungária Virágpiacon
Úgy döntöttek, hogy a virágokat a kórházakban, hivatalokban és krízishelyzetben áldozatos munkát végző dolgozóknak ajándékozzák.
Olvasói sztorik