Eltűnt a fészekből a gemenci fekete gólya

Egy hete nem repült be a bekamerázott fészekbe.
Kapcsolódó cikkek

Tavaly nyáron lekapcsolták a gemenci fészekkamerát a Keselyűsben, mert több fióka elpusztult, sokak pedig nem tudták elfogadni, lelkileg feldolgozni a természet rendjének élőben közvetített valóságát.

Kapcsolódó
Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe
Kedden 7 óra 16 perckor landolt a madár.

Az erdőgazdaság akkor úgy döntött, hogy az internetes közvetítést megszünteti, ugyanakkor a szakemberek számára a természettudományos kutatást továbbra is biztosítja, a kamerák által közvetített képeket továbbra is rögzíti, és a madarak mindennapjairól részletes tájékoztatást ad.

A madárbarátok idén a működtetők interneten közzétett információi alapján követhetik a bekamerázott fészekben történteket. Ezek szerint 2021. március 2-án reggel 7 óra 16 perckor érkezett meg egy fekete gólya a fészekbe.

Március 8-án a szakemberek arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy lassan halad a fészek rendezése, hiszen minden ágnak meg kell találni a megfelelő helyet, és ez nem megy mindig könnyen még egy gyakorlott mesternek sem.

Március 16-án tették közzé a jelenlegi legfrissebb információt.

Egy hete áll üresen a fészek, úgy tűnik, gólyánk nem tartja sürgetőnek a felújítását. Ez talán összefügg azzal, hogy a gemenci madarak nagy része még nem érkezett meg a szokásos március 15-i időpontra. A vonuló csapatok gyakran napokig megállnak, ha az útvonalukon kedvezőtlen időjárás alakul ki, valószínűleg a mostani lehűlés és az erős északi szél okozza a késést

– közölte a Gemencz Zrt. a weboldalán.

Kapcsolódó
Fekete éve van a fekete gólyáknak
Több fészket tönkretett az időjárás, fiókák sokasága pusztult el.