The Land of the Leopard National Park / AFP
Mozaik

Vadkamera rögzítette a világ legritkább nagymacskáját

Jól másznak fára, bundájuk foltmintázata pedig annyira egyéni, mint az ember ujjlenyomata.

A legritkább nagymacska, az amuri leopárd példányait rögzítette egy vadkamera Oroszország egy távol-keleti nemzeti parkjában.

Kapcsolódó
Már csak 84 amuri leopárd él a vadonban
Elterjedése az elmúlt évtizedekben az eredeti töredékére apadt.

A fiatal anyaállat, melyet Leo 117F néven azonosítottak, három kölykével jelenik meg a felvételen a Kínával határos Primorje közelében.  A videón látható, ahogy a leopárdcsalád egy dombtetőn áll a Leopárdok földje nevű nemzeti parkban.

A nőstény feltehetően észrevesz egy állatot, ekkor elhagyja a helyszínt, valószínűleg közelebb megy az állathoz. Rövidesen a kicsinyei is észreveszik, figyelni kezdik az anyjuk és a “betolakodó” közt zajló eseményeket. A felvételen a kölykök nem tűnnek ijedtnek.

A nemzeti park egy szóvivője, Ivan Rakov az AFP-nek elmondta, ez volt az első, hogy Leo 117F, melyet négyévesnek becsülnek, kölykeivel együtt feltűnt egy vadkamera felvételein.

Most fedeztük fel, hogy családja lett, ez az első alomnyi kölyke. Egyszerre három kis leopárdot felnevelni az orosz tajgán nem egyszerű feladat, tágas tér és sok élelem szükséges hozzá

– magyarázta.

A leopárdok amúrinak nevezett alfaja a legritkább a világ nagymacskái közül. Jól másznak fára, bundájuk foltmintázata pedig annyira egyéni, mint az ember ujjlenyomata.

A szóvivő szerint a felvétel bizonyítja, hogy gyümölcsöző volt az orosz és kínai hatóságok orvvadászok elleni harca és más állatvédő intézkedései, melyekkel a súlyosan veszélyeztetett alfajt meg akarták menteni.

Az amuri leopárdok populációja lényegében a halálból jött vissza

– tette hozzá.

Mintegy 40 amuri leopárdnak van “kettős állampolgársága” szabadon vadásznak a két ország határos területein. A 2012-ben létre hozott nemzeti park más nagymacskák, köztük hiúzok és amuri tigriseknek is otthont ad.

Kapcsolódó
A vadonban is csak ritkán látható hópárducok merészkedtek a városhatárhoz
Egy népszerű túraútvonalon kapták őket lencsevégre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.