police.hu
Mozaik

Rettegnek a motorosoktól több mátrai faluban

Parádsasvár polgármestere szerint idén ott folytatódik minden, ahol tavaly abbamaradt.

A tavasz beköszöntével elindult a motorkerékpáros szezon, sokan keresik fel a Mátrát, írta a Heol.

Kapcsolódó
Nagypénteken ellepték a Mátrát a motorosok
Több helyen intézkedtek a rendőrök.

A Parádsasvár környéki lakosok és a Mátrát felkereső motorosok között régóta éleződő ellentét tavaly szeptemberben nyílt konfliktussá vált. Ekkor Parádsasvár, Parád és Bodony vezetése a rendőrséghez benyújtott petícióban követelte, hogy a közutat fülsértő motorbőgés közepette versenypályának tekintőket tiltsák ki a 24-es számú főút Galyatető-elágazás és Parádsasvár-elágazás közötti szakaszáról.

Bár a motorosok és a hangjukat hallató önkormányzatok között a rendőrség közvetítésével egyeztetés indult, Holló Henrik parádsasvári polgármester szerint a szándéknyilatkozatok ellenére idén ott folytatódik minden, ahol tavaly abbamaradt.

Újra elözönlötték az utat az idejüket mérő, versenyszerűen száguldozók. A balesetveszély mellett az állandó motorbőgés is probléma. Mi üdülőfalu vagyunk, a csend, a nyugalom jelentené megélhetésünket

– mondta a portálnak Holló Henrik.

Az önkormányzatok az őszi petícióval annyit elértek, hogy a rendőrség fokozott ellenőrzést ígér. A közúttól sebességkorlátozó táblák kihelyezését kérték, de erre nem került sor.

Társaságunk tavaly novemberben a 24-es főút érintett szakaszán három helyszínen helyezett ki fluorneon sárga háttérrel ellátott, balesetveszélyes helyre figyelmeztető táblákat. Túlszabályozás lenne a megengedett 90-es sebesség korlátozása, a gyorsaság és zajkibocsátás ellenőrzésére pedig nincs jogosultságunk

– nyilatkozta Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

Annyi biztos, hogy a szabálytalanságok visszaszorítását csak állandó ellenőrzésekkel, hatósági intézkedésekkel lehet elérni, ami a rendőrség hatáskörébe tartozik.

A problémával kapcsolatban a lap megszólaltatta Csapó Zoltánt, a Motoros Érdekvédelmi Egyesület elnökét is, aki közölte, levélben egyeztetett és tárgyalt is a három községet képviselő polgármesterrel.

A járműveinknek ma már csak minimális százaléka hangos, a zajszint mérését műszaki vizsgán nem lehet kikerülni. Komoly büntetésre, a forgalmi engedély elvételére is számíthat, akit bőgő kipufogódobbal elfognak a rendőrök. Napjainkra tömegek közlekedési eszköze és kikapcsolódása lett a motorozás. A csoportos tiltás már nem megoldás. Olyan minimális, felelőtlen kisebbség okozza köreinkben is a problémát, amilyen az élet minden területén létezik. Mi mindig partnerek vagyunk a helyzet normalizálásában, de az egyedi, kirívó esetekkel szemben csak a rendőrség fellépése hatékony

– mondta a motorosok képviselője.

Kapcsolódó
Matuzsálemi korú szelíd motorok és motorosok a Bükk lankáin
Mottójuk: nézd meg, próbáld ki, éld át!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.