Mozaik

70 év után újra látható a víz alá temetett falu

Getty Images
Getty Images

Egy víztározó felújítási munkálatai miatt újra láthatóak egy olaszországi falu romjai, mely évtizedek óta víz alatt volt, írja a BBC.

Az ország északi részén található Reschen-tó leginkább arról nevezetes, hogy egy középkori templomtorony emelkedik ki a vizéből. A legendás helyszínről már könyvet is írtak, sőt Netflix-sorozat is készült róla.

De most, hogy a mesterséges tavat leeresztették, a helyiek hosszú idő után újra láthatták Curon falujának maradványait, ahol egykoron több százan éltek. Végül 1950-ben egy vízerőmű megépítése miatt árasztották el vízzel a területet.

Bár a helyiek akkor tiltakoztak, menniük kellett. Több mint 160 lakást merítettek víz alá, a lakosok pedig vagy teljesen máshová költöztek, vagy a közelben felépített új faluban telepedtek le.

A közösségi oldalakon közzétett mostani felvételeken jól látszik, hogy a jelenleg a tó fenekének számító pincék és falmaradványok miként váltak újra láthatóvá, és hogyan lett ismét teljes egészében felismerhető a 14. században épült templom.

A tó egyébként napjainkban rendkívül népszerű túrázó hely nyáron, télen pedig a befagyott tavon meg is lehet közelíteni a templomtornyot.

Getty Images
Kapcsolódó
Létezik egy tó Kazahsztánban, ahol a fák fejjel lefelé nőnek
Persze csak képletesen, de a jelenség mégis egyedülálló a világon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik