Mozaik

50 fokon izzik az aszfalt az M7-esen

magyar közút nonprofit kft.
magyar közút nonprofit kft.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mérnökségi szakembereinknek sincs könnyű dolga hőségriadó idején, írja közleményében a társaság.

Kapcsolódó
Világszerte tombol a kánikula, Cordobában 49 Celsius-fokot mértek
Nagyon sok országban hirdettek hőségriadót.

A napokban az M7-es autópálya elválasztósávjában zajló kaszálási munkákról készítettek hőkamerás felvételeket, melyeken jól látszik, hogy mennyivel forróbb az aszfalt, mint az út menti környezet.

Érdekes látni, hogy az elválasztósávban lévő növényzetnél 32 fok körüli a hőmérséklet, míg az autópálya lehajtó ágán, ahol kisebb a forgalom és az autók menetszele is kevésbé „hűti” a burkolatot, ott már közel 49 fokot mértek.

És akkor arról nem is beszéltünk, hogy az aszfaltozási munkáknál jóval 100 fok feletti hőmérséklet a jellemző! Ilyen időjárási körülmények között ez azt is jelenti, hogy egy friss aszfaltozásnál még a szokásosnál is több időt kellett várni, hogy megfelelő hőmérsékletre hűljön vissza a burkolat

– írják.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Az elmúlt napokban a társaság valamennyi munkaterületére és munkahelyére kiterjedően hőségriasztást rendeltek el.

A munkavédelmi előírásokat szem előtt tartva, megfelelően gondoskodnak az utakon dolgozó – útüzemeltető és útellenőr – szakembereiről a hőség idején.

Biztosítják számukra a megfelelő hőmérsékletű ivóvizet, a megfelelő öltözéket és védőkészítményeket. Az úton folyó munkákat a lehetőségekhez képest megpróbálják megfelelően átütemezni napszakokon belül úgy, hogy közben a szükséges beavatkozásokat is maradéktalanul elláthassák.

De nemcsak magunkra, az úton lévőkre is gondolunk, így ha szükséges és lehetséges, akkor a jelentősebb torlódások idején, ha huzamosabb ideig áll a forgalom, akkor vízosztásra is felkészültek mérnökségeink

– tájékoztat a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kapcsolódó
Harmincegy fok árnyékban, avagy mit is mérnek pontosan a hőmérőink?
Az OMSZ szerint mást mérnek a hivatalos mérőállomások műszerei, és mást a lakosság hőmérői.
Olvasói sztorik