Bebizonyosodott, hogy emberre is veszélyes idegméreg okozta a tömeges madárpusztulást

A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a korábbi feltételezést.
Kapcsolódó cikkek

Mint azt nemrégiben megírtuk, több mint száz mérgezett csalétek és félszáz mérgezett állat, 96 százalékban védett madár teteme került elő néhány nap alatt a turai Szent András Dombi Vadásztársaság működési területén.

Kapcsolódó
Idegméreg végzett legkevesebb 50 állattal Tura határában
A megtalált csalétkek számát tekintve ez az eset minden idők legsúlyosabb szándékos mérgezéses bűncselekménye hazánkban.

A Tura, Galgahévíz és Hatvan közötti mezőgazdasági területeken talált madártetemek közelében rögzített húsdarabok előzetes szakértői vizsgálata megtörtént, írta a police.hu.

A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ igazságügyi toxikológiai szakértője megvizsgálta a lefoglalt húsdarabokat és megállapította, hogy azok az emberi szervezetre is veszélyes anyagot tartalmaznak

– fogalmaznak a közleményben.

A laboratóriumi vizsgálatok alapján elkészült előzetes szakértői vélemény szerint a húsdarabok olyan idegméregnek tekinthető összetevőt tartalmaznak, amely különösen a madarakra jelent végzetes veszélyt, de az emberre nézve is mérgezőnek minősül.

Figyelem! Idegméreg!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki – elsősorban a Tura, Galgahévíz és Hatvan közötti területeken – ismeretlen eredetű húsdarabot talál, NE érintse meg, NE nyúljon hozzá, NE vigye haza, NE fogyassza el, NE etesse jószágaival, hanem értesítse a rendőrséget!

A gödöllői rendőrök továbbra is hajszolják a tettest. Folyamatosan zajlik a tanúkutatás, az adatgyűjtés, az összegyűjtött információk elemzése, értékelése.

A rendőrök egyeztettek a helyszínhez földrajzilag kapcsolódó vadásztársaságokkal, folyamatos az információcsere a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival, ahogyan a közös járőrszolgálatból is mindenki kiveszi részét. Vadászok, természetvédelmi őrök és rendőrök járják visszatérően a területet.

Kapcsolódó
Tizenkét megmérgezett sas tetemét találták meg a természetvédők
A szokásosnál is súlyosabb idén a tavaszi ragadozómadár-mérgezési hullám.