Kránitz Roland két képpel jutott az év legviccesebb természetfotói verseny döntőjébe

A tavalyi közönségdíjas ismét jó esélyekkel indul.

Hagyományteremtő jelleggel indult, és idén immár hetedik éve hirdették meg az év legviccesebb természetfotója versenyt, amely óriási népszerűségnek örvend nemcsak az amatőr és profi fényképészek, hanem a nagyközönség körében is.

A nevezés már korábban lezárult, a zsűri pedig szeptember első napján hirdette ki, melyik az a 42 fotó, amely eséllyel pályázik az idei fődíjra.

A jelölt pályázatokon látható kuncogó fóka, zsiráfon lovagló majom, nevető kígyó és számtalan táncmozdulat. Ami viszont magyar szemszögből még izgalmasabb, hogy a tavalyi közönségdíjas Kránitz Roland két, ürgékről készült fotójával is elnyerte az ítészek tetszését és ezzel esélyessé vált a végső győzelemre is.

Kránitz Roland
Kránitz Roland

A Comedy Wildlife Photography Awardson természetesen ebben az esztendőben is hirdetnek majd közönségdíjast. Kránitz Roland fotóira erre a linkre kattintva lehet szavazni egészen október 12-ig. Duplán is megéri, hiszen nemcsak őt segíthetjük győzelemre, hanem még egy ajándékot is nyerhetnek a voksolók.

A verseny egyébként tényleg nagyon szoros, egyetlen döntős fotót sem lehet mosoly nélkül megnézni. Az összes finalistát ide kattintva találod.

Kapcsolódó
16 éves magyar fiúé a világ legjobb makrofotója a fiatalok kategóriájában
Koncz-Bisztricz Tamásnak ez már a második rangos díja.