Horgászblama a Tiszán: egy törpeharcsát sem fogtak a törpeharcsa fogó versenyen

Ez horgászberkekben kisebb szenzáció.
Kapcsolódó cikkek

Hetedik alkalommal hirdette meg a Tiszaalpári Tisza Horgász Egyesület a Törpeharcsa Fogó és Évadzáró Horgászversenyét az Alpári Holt-Tiszán, de egyetlen törpeharcsa sem akadt horogra – írta a Baon.

Kapcsolódó
Ebből a törpehalból 2 kilós már hatalmasnak számít
Nagyon szapora, folyamatosan ritkítják állományát a hazai vizeken.

A vasárnap megrendezett versenyen ezért változtattak egy kicsit: nem csak törpeharcsát, hanem bármilyen halat lehetett fogni.

Az elmúlt héten jól „harapott” a törpeharcsa, de a verseny napján nem akart horogra akadni, ezért döntöttünk a változás mellett

– nyilatkozta a portálnak Barta Lajos, a horgászegyesület elnöke.

Ez a nap azonban inkább a halaknak, mint a horgászoknak kedvezett. Akadtak ugyanis olyan versenyzők, akik a verseny öt órája alatt egyetlen halat sem fogtak. Előfordult az is, hogy a horgász, idő előtt befejezte a versenyt, mert kapása sem volt.

Az egyéb kifogott halakat a mérlegelés és a fotózás után természetesen visszaengedték a vízbe.

Kapcsolódó
Hadat üzentek a törpeharcsáknak a Körösök vadregényes holtágán
A szelektáló, ökológiai halászat várhatóan 2019. márciusáig tart.