2300 éves út, ahol Szent Péter találkozott Jézussal

Eredetileg az út a hadsereget és az utánpótlást volt hivatott átvinni a birodalmon keresztül, de felhasználása az építés után gyorsan bővült.
Kapcsolódó cikkek

Róma középpontja körül sétálva a Via Appia vagy más néven az Appian Way egy újabb kis romos útnak tűnik,  ahol kávézók és éttermek sorakoznak, hogy kiszolgálják a turistákat. Valójában azonban ez az egyik leghosszabb és legrégebbi út, amit a Római Birodalom épített, és csodálatosan magába foglalja Róma történelmének nagy részét, írja az Atlas Obscura.

Kapcsolódó
Ez lett az Év Erdei Kerékpárútja
Sok javaslat érkezett, végül tíz útvonal került a döntőbe.

Az Appian Way a Római Birodalom egyik csodája. i.e. 312-ben kezdték építeni, és a gazdag, politikailag erős Appius Claudius Caecusról nevezték el. Eredetileg az út a hadsereget és az utánpótlást volt hivatott átvinni a birodalmon keresztül, de felhasználása az építés után gyorsan bővült. A teljes hossza elérte az 563 kilométert.

A római hagyomány szerint a holttesteket nem lehet eltemetni a városban. Ehelyett sírokat építettek a külterületeken, így sok gazdag rómait a Via Appia mellett temettek el. Ennek köszönhetően ma sok hivalkodó és lenyűgöző sír található az út mellett. De nem csak a sírok, maga az út is csodálatos munka. A tökéletes macskakövekből kirakott út ma is épp úgy néz ki, mint 2300 évvel ezelőtt.

Wikimedia. org

Miután Rómában meghonosodott a kereszténység, az út is új életet kapott. Nagy része alatt katakombákat építettek. A legenda szerint Szent Péter is találkozott Jézussal az út mentén, miközben Rómából menekült.

A Via Appia egy része ma park, de nagy része még mindig járható, az idő vasfogával is dacoló 2300 éves útnak.

Kapcsolódó
Veszélyes középkori út, ami közvetlenül a tengerbe vezet
Akkor sem lehet benne teljesen megbízni, ha az utat éppen nem borítja víz.