Mozaik

Vadludak tízezrei repültek világgá egy helikopter miatt a tatai Öreg-tóról

Feljelentést tesz a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága az ellen a helikopter ellen, amely az Öreg-tó felett repült, megriasztva az ott telelő vadludakat, írja a kemma.hu.

A lap beszámolója szerint az esetről Milinte Judit készített videót, amit közösségi oldalán meg is osztott. A felvétel elején látható, a helikopter hangjára milyen idegesen figyelnek a ludak, majd a hogy közelebb ért, azonnal felrepült a mederből az összes madár.

Csonka Péter, a Tatai Vadlúd Sokadalom főszervezője arról beszélt, a tatai Ramsari Terület, azon belül az Öreg-tó felett a vadludak telelési idején, október 1-től március 31-i légügyi korlátozás van érvényben. Ez azt jelenti, hogy bármilyen légi járműnek 1500 láb (körülbelül 460 méter) repülési magasságot kell tartani, afelett kell repülni. A főszervező kiemelte: ez a helikopter vélhetően alacsonyabban repült a megengedettnél, így ijeszthette meg a vadludakat.

Közölte, még elemzik a képeket, ami alapján meg tudják tenni a feljelentést, hiszen a helikopter lajstromszáma alapján tudnak eljárni a hatóságok is.

Mint fogalmazott, míg november 12-én pénteken 43 ezer, addig szombaton csak 35 ezer ludat számoltak meg az Öreg-tavon.

Egy nap alatt „elveszett” nyolcezer madár. Bár konkrétan nem tudjuk, hogy a helikopter, vagy más zavaró tényező miatt történt ez. Az is elképzelhető egyébként, hogy önmagában a vonulás miatt csökkent a madárszám

– tette hozzá.

A tavon egyébként újra több lett a lúd: hétfőn a szervezők 47 ezer madarat számoltak meg.

Kapcsolódó
Ritka pillanatot örökített meg a tatai Öreg-tó webkamerája
Szárcsákra vadászott egy rétisaspár.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik