Eltűnhet Siófokon a Balaton-part ikonikus szállodája

A tervezett építkezés koncepcióterve településképi szempontokat figyelembe véve többszörösen aggályos, de a polgármesteri hivatalnak nincs döntési jogköre az ügyben.
Kapcsolódó cikkek

Siófok polgármestere, dr. Lengyel Róbert a közösségi oldalán számolt be arról, hogy az állami többségi tulajdonba került BAHART eladta a Vitorlás utcában lévő egyik ikonikus épületét, a Hotel Mólót, vette észre az információt a Hírbalaton.

Kapcsolódó
Tiltakoznak Tihanyban a tervezett gigaberuházás ellen
A civilek szerint jelentős környezeti károkat okozna a falunak a hatalmas építkezés.

Jelen állás szerint ennek helyére is többlakásos lakóépületet szándékozik felhúzni az új tulaj. A lakóingatlant tervező cég képviselői szakmai konzultációt kezdeményeztek a polgármesteri  hivatal főépítészi irodájánál a településképi követelményeknek való megfelelés tárgyában.

Mérnök munkatársaim arra jutottak és egyetértésemet bírják ez ügyben, hogy a tervezett építkezés koncepcióterve településképi (jogi) szempontokat figyelembe véve többszörösen aggályos, így egy esetleges, ezekre alapozott tervet nem is támogatnánk. Viszont a tervezővel való konzultációt folytatni kellett és jelenleg ott tartunk, hogy a város tervtanácsának asztalára kerül állásfoglalásra a dokumentáció

– fogalmazott a polgármester.

Miután a kormány az építéshatósági eljárások lefolytatásának hatáskörét már korábban elvonta a helyi önkormányzatoktól, így a siófokiak álláspontja csak a polgármestereknél hagyott településképi véleményezési eljárás keretében lehet esetleg mérvadó, kifejezett engedélyezési, ebből következően tiltási jogkörük nincs.

Az új rendszer már úgy lett kitalálva, hogy míg korábban a polgármester – persze jogilag kellően megalapozott és indokolt – egyet nem értése gyakorlatilag vétót jelentett a tervezett építkezésekre, mostanra csak figyelembe vehető ’körülmény’. Tehát adott esetben a polgármester városképi hozzájárulása nélkül is megépíthető bármi

– fűzte hozzá dr. Lengyel Róbertt.

Hogy ki a szóban forgó projekt tervezője és ki a tulajdonos (beruházó), azok nem nyilvános adatok, de annyit elárult a polgármester, hogy egy helyi nagy szálloda szeretne oda (is) befektetni, tovább terjeszkedni.

Kiemelt képünkön az ötszintes Hotel Móló a siófoki kikötőnél – balra, a vörös oldalfalú épület -, mögötte a háttérben a siófoki obszervatórium látható 

Kapcsolódó
Balatonfüred ledózerolná a kísértetvárost
A volt görög falu építészetileg vállalhatatlan, a funkciója tulajdonképpen megszűnt.