Mozaik

Fekete nagymacska kóborol Kiskunhalasnál

Pumához hasonló, fekete színű nagymacskát rögzített mozgás közben egy kamera egy Kiskunhalas határában zajló építkezés közelében, a felvételt a város polgármestere szombaton osztotta meg a közösségi oldalán.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, egy lakossági bejelentés után szakértők bevonásával megkezdték a felvétel valódiságának és az állat fajtájának vizsgálatát.

Arra kérik a kiskunhalasiakat és a város térségében élőket, hogy ha további információval rendelkeznek az állatról vagy látták, hívják a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy a 107-es, illetve 112-es központi segélyhívószámok valamelyikét.

Fülöp Róbert polgármester a közösségi oldalán azt írta, a december 8-án készült felvétel a Szegedi út környékén készült. Mint fogalmazott,

az ügyben a Szegedi Vadaspark munkatársai szakmai segítséget nyújtanak. Az állatnak semmi köze az intézményhez.

Megjegyezte azt is, pánikra semmi ok nincs. Később kommentben azt írta, arra kérték őt, hogy a nagymacska kifejezést használja a posztban, mert egyértelműen nem állapítható még meg, hogy pumáról, fekete párducról vagy esetleg más állatról van szó.

A polgármester szerint a macska rejtőzködik.

Szinte biztos, hogy nem fog emberek közelébe jönni. Azért osztottam meg, mert a városban már legendák keringenek erről az esetről

– magyarázta hozzászólásban.

November végén egy szintén a macskafélék családjába tartozó szervált fogtak be a Bükkben. Az a trópusi állat, amely nagy valószínűséggel korábban házikedvenc volt, nem sokkal később – a Fővárosi Állat- és Növénykert tájékoztatása szerint koronavírus-fertőzés miatt – elpusztult.

Kapcsolódó
Újra felbukkant a börzsönyi farkas
Az elmúlt években többször is észlelték a ragadozó jelenlétét.
Innováció és környezetvédelem kéz a kézben jár a német fővárosban. Berlin sokat tesz azért, hogy klímabarát, innovatív, élhető célponttá váljon, és az eddig elért eredményeit nem rejti véka alá. Turistaként számtalan egyedülálló programot kínál fenntarthatóság témában.
A magyar ember szívéhez legközelebb álló folyó a Duna – ezzel talán minden magyar egyetért. Tudjuk, hogy a németországi Fekete-erdőből ered, de vajon ismerjük-e azokat a német városokat, amelyeken mondhatni még fiatal folyóként áthalad? Ha úti célnak Regensburgot jelöljük ki, akkor nemcsak a folyó növekedésének, hanem a magyar és európai történelemre hatással bíró események helyszínének is nyomába eredhetünk.