Slágerlisták élén a veszélyeztetett madarak dalaiból álló album

"Mert a madarak énekei szó szerint eltűnnek” – mondta az album producere.
Kapcsolódó cikkek

Történelmet írt egy veszélyeztetett ausztráliai madarak hangjaiból összeállított album, mely a szigetország sikerlistáinak élére került, és ezzel az ARIA Top albumok között szereplő Mariah Careyt és az ABBA-t is megelőzte- olvasható az nbcnews oldalán.

Megszólalnak az ausztrál természet legritkábban hallható hangjai

A BirdLife Ausztrália madárvédő egyesület által készített, Songs of Disappearance (Az eltűnés dalai) című lemezen Ausztrália legveszélyeztetettebb madarai közül 53 faj dala hallható, melyeket David Stewart vette fel több évtizedes pályafutása során. Stewart  gyűjteménye több ezer madárhívásból áll, amelyeket 40 éven keresztül rögzített, miközben az ország különböző részein utazott.

Az album producere, Anthony Albrecht örömmel fogadta a sikert.

Úgy gondolom, hogy hihetetlenül fontos a természetről szóló történeteket úgy mesélni, hogy az embereket érzelmileg is bevonja.

-mondta, majd hozzátette,  reméli, hogy más művészek is követik példájukat, és különböző történetekkel, művészi alkotásokkal alakulhat ki egy újabb kapocs az ember és a természet között.

Az értékesítéséből befolyó összeget a BirdLife Ausztrália állatvédő projektjeire fordítják.

Ezen a különleges albumon néhány olyan madárról készített ritka felvétel is hallható, melyek nem maradnak életben, ha nem fogunk össze és védjük meg őket

– mondta Paul Sullivan, a BirdLife Ausztrália vezérigazgatója.

A CharlesDarwin Egyetem tanulmánya szerint minden hatodik ausztrál madárfaj, vagyis 1299-ből 216 veszélyeztetett A vizsgálatba bevont több mint 300 madárszakértő összegzése szerint a klímaváltozás a kihalással fenyegeti az egyes fajokat.

Kapcsolódó
Kihalás fenyegeti a vetési varjút és a sarlósfecskét is
A felmérések szerint Európában a madarak 13 százalékát érint a fenyegetettség.