Mozaik

Új fajjal gyarapodott a Tisza-tó halfaunája

MHTT
MHTT

A Tisza Vásárosnamény fölötti szakaszáról, valamint a Túrból és a Krasznából régóta ismert a leánykoncér, és lassanként az alsóbb szakaszokon is megjelent, közölte honlapján a Magyar Haltani Társaság.

Mint írták, előbb a Záhonyig terjedő, majd a Tokajig tartó folyószakaszon mutatták ki a faj jelenlétét. Sallai Zoltán 2016-ban már a Tisza-tó alatt, Tiszaroffnál is megtalálta, két évvel később pedig Veres Dániel Szolnoknál fogott ki egy példányt, melynek fényképét megerősítés céljából a Magyar Haltani Társaság vonatkozó rovatába is beküldte.

A cikk szerint a terjedési adatokból arra lehetett következtetni, hogy a faj már a Tisza-tó területén is megtalálható, de konkrét bizonyíték eddig ezt nem támasztotta alá. Ám 2021. július 30-án a Tisza-tó tározóterének tiszafüredi öblében ivadékhalászat közben hálóba került a fajnak egy 95 milliméteres példánya, bizonyítva a feltételezést.

Megjegyezték, a különös az, hogy e kifejezetten reofil halat teljesen állóvíz jellegű környezetből fogták, pedig a közelében egy öblítőcsatorna is húzódik. A környezetváltás oka feltehetőleg a parti sáv táplálékbősége lehetett.

Bárhogyan is történt, a Tisza-tavi halfauna egy újabb fajjal gyarapodott, zárták a közleményt.

Kapcsolódó
Vizsgálják a Tisza-tavi tömeges halpusztulás okait
A haváriát a túlságosan sekély víz és egy időjárási anomália halálos kombinációja okozhatta.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik