A nagy kárókatona mind a tógazdasági haltermelésben, mind a Balaton halállományában nagy, immár nem is csak gazdasági, hanem természetvédelmi szempontok alapján is beavatkozást igénylő károkat okoz, írja Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a társaság honlapján.
A szervezet jelenleg is rendelkezünk kárókatona gyérítési engedéllyel és rendszeresen vadássza is őket tógazdaságaiban (Irmapuszta, Buzsák, Öreglak, Varászló, Mórichely), a Keleti-Bozót-csatornán, a Nyugati-övcsatornán, valamint a Balatonon az alsóörsi és a tihanyi éjszakázó helyeken.
Az engedélyezett helyszínek számát ugyanakkor elégtelennek tartják, ezért az idei téli gyérítési időszak kezdetén kérelmeket nyújtottak be azok bővítésére.
Szári Zsolt szerint a tógazdasági területeken történő gyérítés nélkül – a közeli kis-balatoni valamint fehérvízi populációk állandó jelenléte, illetve az őszi vonuló kárókatonák nagy száma miatt – legszerencsésebb esetben is csak komoly veszteséget elkönyvelve lehetne halat termelni, de inkább sehogy sem.
Nem véletlenül áldozunk sok emberi- és anyagi forrást a feladatra függetlenül attól, hogy a mezőgazdasági növénytermesztésben általánosan elfogadott vadkárt senki sem fizeti meg számunkra. Sem a vadgazdálkodásra jogosult (hiszen nem vadászható vadfajról van szó), sem a természetvédelem. A feladatot azonban el kell végezni, a halastavakra látogató kárókatonákat folyamatosan mozgatni, riasztani kell
– fejtette ki.
A számok tükrében ez azt jelenti, az elmúlt esztendőben a fonyódi tógazdaságban 240 db, öreglaki tógazdaságban 118 db, Buzsákon 370 db, Mórichelyen 250 db, Balatonlelle-Irmapusztán 385 db, míg Varászlón 480 db nagy kárókatona került elejtésre. Ez mindösszesen 1843 db madár, a terítéket részben a hazai populáció egyedei, részben pedig a Baltikum felől vándorló kárókatonák alkotják. Ehhez jön még hozzá a balatoni elejtés 210 darabbal, azaz a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. mindösszesen az elmúlt év során 2053 db kárókatonát ejtett el.
A cikkben a társaság vezérigazgatója azt is írja, a Balaton-parti éjszakázóhelyekre kapott gyérítési engedély alapján a vadászat kivitelezése szigorú előírások szerint zajlik. A legnagyobb probléma azonban az, hogy a gyérítés kezdeti napján elért elejtési számokat soha többet nem lehet abban a szezonban elérni a madarak nagyfokú intelligenciája miatt. Az első vadászati nap után a kolónia „kitanulja”, hogy a mozgás és a vele járó durranás veszélyes, és aznap este lővilágban nem érkezik meg a beszállóhelyére, helyette a vízen várakozik.
Ezért van az, hogy a két éjszakázó helyen a madarak nagy létszáma ellenére is csak igen gyér kilövési számokat tudunk produkálni
– írta.
Szerinte a nagy kárókatona okozta egyre nyilvánvalóbb és szembetűnőbb kártétele ellenére az illetékes természetvédelmi hatóság nagyon szigorú feltételekhez kötötte újabb gyérítési helyszíneken való fellépésüket. Kérelmezték, hogy a nyílt vízen halászó csapatokat motorcsónakról gyéríthessék, de ezt elutasították.
Szári Zsolt megjegyzi, a kárókatonák a halak egy részét hegyes és éles csőrükkel megsebzik, a nyílt sebek táptalajt nyújtanak a kórokozóknak, a hal egészségi állapota leromlik, rosszabb esetben elpusztul. A csoportos vadászatuk során roppant intelligens manőverekkel terelik a hideg vízben összeállt „vermelő” halcsapatokat. Ez azért is probléma, mert a mozgásra, összezsúfolásra kényszerített halállomány saját magát is akár végzetes helyzetbe hozhatja, ráadásul rendellenes összetömörülésükkel a víz felsőbb rétegébe kényszerült egyedek megfázhatnak, felesleges energiát pazarolnak, ami későbbi egészségügyi problémákat okoz.
Mint fogalmazott,
ez elmúlt teleken többször is előfordult, hogy egy-egy balatoni kikötőmedencében olyan mennyiségű hal zsúfolódott össze a kárókatonák terelései nyomán, hogy saját maguknak okoztak oxigénhiányt.
A kisebb mennyiségű elhullások mellett kiemelendő egy korábbi balatonboglári eset, majd pedig épp január 8-án történt ismét hasonló probléma a fonyódi kikötőben.
A kora reggeli órákban ezernél is több kárókatona szorította az összeállt halcsapatot a nyílt víz irányából egyre beljebb és beljebb a kikötőben. A helyi horgászok és halőreink több száz darab vegyes keszegfélét, valamint több tucatnyi süllőt és kősüllőt szedtek össze a víz felszínéről. A halak egy része még élt, a mólók külső oldala irányában elengedve magukhoz tértek és elúsztak, de nagyobb részüket sajnos már zsákban kellett a helyszínről elszállítani.
Az ok egyértelműen oxigénhiány volt, a kikötő szinte teljes vízfelületén lehetett észlelni a „pipáló” (a felszínről levegőt nyelő) küszöket és keszegféléket. A helyzeten annyiban tudtunk segíteni, hogy üzembe állítottunk két tógazdasági vízforgató berendezést, amely a légköri oxigén vízbe oldódását fokozza, így a probléma fokozatosan mérséklődött, majd a feltámadó északi szél hatására megszűnt
– közölte.
Szári Zsolt azzal zárta a cikket, a Balaton élővilágának védelme okán sokan, sokféle problémát megfogalmaznak joggal, mert valóban számos oldalról terhelik a vizeket. A humán terhelések és károkozások mellett talán eltörpülhet egy-egy állatfaj expanzív előretörésével fellépő károkozás, amire jó példa a kárókatona: gyérítésük nehézsége elsősorban nem akarati, hanem természetvédelmi megfontolások miatt nehézkes. Függetlenül a gazdasági károkozástól, a fokozottan védett halfajok fogyasztásával, pihenőhelyének tönkretételével nagyon komoly természetvédelmi károkat is okoz, tette hozzá.
