Mozaik

Mohácsi busójárás: a végső szót a vírushelyzet mondja ki

mti/sóki tamás
mti/sóki tamás
Mint ismert, a busójárás a koronavírus-járvány miatt 2021-ben elmaradt.

A busók bizakodók, reménykednek benne, hogy a farsang hat napján, február 24-től március 1-ig a hagyományok szerint űzhetik a telet, s újra tízezreket szórakoztathatnak, írta a Mohácsi Újság.

Kapcsolódó
Máglyagyújtással űzték el a telet a mohácsi busók
A busók vasárnap kora délután csónakjaikkal a Mohács-szigetről átkeltek a Dunán.

Javában tart az öltözékek karbantartása, a kellékek kiegészítése, és a horvát önkormányzat faragó szakkörében munkálkodó gyerekek új álarcai is lassan elkészülnek. Zajlanak a táncórák, a busók már a máglyákra szánt rőzsekötegeket is összekészítették.

A mohácsiak nagyon várják és a szervezők is már javában készülnek a busójárásra, ám tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy a végső szót a vírushelyzet fogja kimondani

– hangsúlyozta Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere a főszereplőkkel, valamint az esemény lebonyolításában résztvevőkkel a felkészülés jegyében a napokban tartott megbeszélésen.

A nagyszabású rendezvényre az elárusító helyek mindegyike elkelt, a vendégváró programok pontosítása folyamatban van, így a sikeres busójáráshoz már csak az kell, hogy a vírushelyzet tegye lehetővé a felszabadult farsangolást.

Mint ismert, a busójárás a koronavírus-járvány miatt 2021-ben elmaradt.

Kapcsolódó
Történelmet írt az idei mohácsi busójárás
A 2022-ben esedékes fesztivált február 24. és március 1. között tervezik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik