Az erdő, ami a Gyűrűk Ura tájait ihlette

Számtalan filmet forgattak már ezen a varázslatos helyszínen.

Az angliai Gloucestershire gyönyörű és történelmi Dean-erdejében található található a népszerű turisztikai célpont, Puzzlewood, azaz a ,,rejtélyerdő”.

Tele van gyönyörű, mohával borított sziklákkal, hidakkal, valamint fantasztikus szikla- és faképződményekkel, amelyek több kilométernyi kanyargós ösvényen keresztül közelíthetők meg.

A meseszép, varázslatos erdő egyedülálló természetes színpada a földönkívüliektől a varázslókon át a vadon élő állatokig mindennek. Otthona a történelemnek és a természetnek, ihletet ad a szerzőknek és a mesemondóknak. Népszerű forgatási helyszín, többek közt itt forgatták a Merlin-t és a Dr. Who-t is, írja az Atlas Obscura.

Kapcsolódó
Korallok és bálnák otthona a világ harmadik legnagyobb örvénye
A legenda szerint egy boszorkány varázsolta, hogy megvédje Skóciát egy gonosz kalóztól.

Az erdőben római kori vasbányák nyomait találták. Az ösvények az erdőben a 19. század elején keletkeztek, részben a természet, részben emberi erő segítségével. Azonban a hely csak 100 évvel később nyílt meg a nagyközönség számára. Több mint 3000, a harmadik századból származó érmét találtak itt, melyek bizonyítékai a terület római megszállásának.

Az elmúlt több száz év során, amióta a rómaiak elhagyták a helyszínt, a fák és a moha ellenőrizetlenül nőttek, s mára befednek minden ember alkotta építményt, amelyet a rómaiak a bányászat miatt hagytak hátra.

Trubble/Flickr
Phil John/Flickr
Kris Chapman/Flickr
Neil Barnwell/Flickr
Neil Barnwell/Flickr
Neil Barnwell/Flickr

Puzzlewood állítólag JRR Tolkien A Gyűrűk Ura című művének ihletőjeként is szolgált. A környék gyakori látogatója, Tolkien talán a Puzzlewoodot látta képzeletében, amikor létrehozta az Öregerdőt, Tücsökerdőt, Lothlórient és Középfölde más helyeit.

Puzzlewood környéke ma működő farm, ahol haszonállatok, szabadtéri piknikasztalok, kávézó, ajándékbolt, játszótér található. Tartanak itt szarvasmarhát, a vadtyúkot, a nyulakat, a szamarakat, kecskéket és a shetlandi pónikat.

Kapcsolódó
Bemutatkozik a világ öt lenyűgözően szép botanikus kertje
Ezeken a helyeken az ember megérezheti a természet erejét és minden szépségét.