Mozaik

Eltűnt a legrégebben Magyarországon áttelelő gólya

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

Aggodalomra ad okot, hogy az idei télen nyoma veszett Kikeletnek, a legrégebben Magyarországon áttelelő gólyának, számolt be róla a Telelő gólyák – Gólyateleltetés nevű Facebook-oldal.

A poszt szerint Molnár Mária, aki hosszú évek óta rendszeresen követte és megfigyelte a madarat, hónapok óta nem találkozott vele.

A gólya az utóbbi pár évben január közepétől már megjelent a Hortobágyon található fészkén, sőt ebben az időszakban már kezdte rendezgetni, várva a párját. Kikeletet ehhez képest utoljára 2021 szeptember elején figyelték meg Angyalháza környékén, áll a bejegyzésben.

Kérik, hogy ha valakinek esetleg feltűnik a madár a Tisza-tó és Hortobágy közötti területen, vagy akár máshol is, jelezze. Hozzáteszik, elképzelhető, hogy Kikelet idén télen másfelé mozgott, de ennél rosszabb forgatókönyv sem kizárt az esetében.

Kikelet a feljegyzések szerint 15 évvel ezelőtt, 2007-ben bújt ki a tojásból valahol a Pilisben. Innen szinte reménytelen állapotban került egy Csomád környéki mentőállomásra, miután valószínűleg áramütés érte.

Súlyos sérüléséből meggyógyították, de áttelelő lett belőle, vonulni nem tudott. Az első telet a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő Górés tanyán töltötte, ahol repatriálták, majd szabadon engedték tavasszal

– olvasható a posztban.

Kikelet később több helyen megfordult Hortobágy és a Hajdúság környékén. 2011 decemberében jelent meg például Balmazújvárosban, és akkoriban még nagyon kemény telek voltak, ezért a helyiek etették és gondját viselték.

Aggódnak érte, remélik nem esett baja.

Kapcsolódó
Vélhetően itthon telelt az első hazatérőnek "kikiáltott" vörsi gólya
Egészen biztos, hogy nem járt Afrikában, de nem is Magyarországon, hanem Németországban bújt ki a tojásból.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik