Mozaik

Elaltatták a világ leghíresebb gólyáját

Malena élete 1993 óta nyitott könyv volt a madárbarátoknak - Fotó: AFP
Malena élete 1993 óta nyitott könyv volt a madárbarátoknak - Fotó: AFP
A horvát Stepjan Vokic 28 évvel ezelőtt talált rá a sérült madárra.

1993-ban a madarat vadászok sebesítették meg Brodski város környékén Afrikába indulása előtt, ám a gondos ápolás ellenére sem tudott újra repülni.

Kapcsolódó
Negyedszer tért vissza sérült dömösi párjához a fehér gólya
Tavaly április 2-án érkezett, ezúttal gyorsabb volt. Micsoda boldogság!

Az akkor iskolai gondnokként dolgozó, ma már nyugdíjas Stjepan Vokić találta meg horgászat közben a fehér gólyát, majd biztonságos fészket épített a Malenanak keresztelt madárnak háza kéményén, és évtizedeken át óvta, vigyázott rá és ínyenc falatokkal etette – egészen mostanáig.

Június 9-én vettem észre, hogy nincs jól jól, éppen akkor kezdődött a kánikula. Elesett, nem tudott járni, így bevittem a lakásba. Nem akart enni és vizet inni

– mondta az index.hr portálnak a 75 éves Vokić.

Állatorvos is megvizsgálta Malenát, de közölte, hogy nem lehet rajta segíteni. A madarat a napokban elaltatták, majd Vokić azon a helyen temette el, ahol 19 éven át várta a hozzá minden esztendőben visszatérő párját, Klepetant.

Malena azért volt a világ leghíresebb gólyája, mert a 2002-ben a röpképtelen madár szerelmre talált, a Klepetan nevet kapott párjával “szerelmi történetük” Horvátországban és világszerte nagy figyelmet kapott.

Tizenkilenc év alatt összesen 66 fiókát neveltek fel, Stjepan Vokić pedig rendszeresen beszámolt a sajtónak az együtt töltött napjaikról.

Ezúttal a szomorú hírt jelentette be a madár “gazdája”, abban bízva, hogy Klepetan visszatér a brodski fészekbe, és talán új párt is sikerült magához csalogatnia.

Kapcsolódó
Így beszélget egymással az ember és a gólya
Az egyik kelepel, a másik mondja a magáét, mindez videón.

 

.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik