Életmód

5 fióka cseperedik Dömösön a sérült gólya fészkében

márton andrás
márton andrás
A röpképtelen hím és a hozzá már 4 éve visszatérő tojó fiókáinak felnevelése "gazdájuk" odaadó segítségével sikeres volt.

Márton András dömösi madármentőhöz 2016 áprilisiban lőtt sebbel került a Macus névre “keresztelt” hím fehér gólya, melynek bal vállából egy sörétet kellett kioperálni. Kiderült, hogy maradandó a sérülése, és hiába kapta vissza teljes szabadságát, nem tudott és azóta sem tud repülni, a dömösi kertben viszont rendkívül jól érzi magát.

Kapcsolódó
Százezernyi gólya indul a szellők szárnyán Isztambulból Afrikába
Felemelő látvány a gyülekezés és a fegyelmezett összetartás.

2017 kora tavasszal Márton András úgy döntött, hogy készít Macusnak egy fészekállványt, abban a reményben, hogy egy tojó “becuccol” hozzá. Így is történt: áprilisban megérkezett a szerelem, a két gólya találkozását még azon a tavaszon fiókák követték.

Azóta a Szofinak elnevezett tojó rendszeresen elrepül téli telelőhelyére, és idén negyedszer érkezett vissza a dömösi fészekbe. Ami miatt különös ez az év: a gólyapár fészkében öt fióka cseperedik egészségben, és készül a kirepülésre.

Tavaly is öt tojást raktak, ám a fészek leszakadt, így nem volt sikeres a költés. Idén mind az öt tojásból kikelt a fióka. Aggodalmat csak az okozott, hogy az utolsó 5 nappal a többi után kelt ki, és ilyen esetekben gyakran előfordul, hogy a testvéreinél gyengébb fizikumú madár a természet rendjének megfelelően elpusztul. Örömünkre nálunk nem így történt, sőt a legkisebb fióka viszonylag gyorsan utolérte a növésben a többieket

– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére Márton András.

márton andrás

Az extrém időjárás – a hosszú ideig tartó esőzések, jégesők, illetve a nagy szárazságkor bekövetkező táplálékhiány – megtizedelheti a fiókák számát. Ilyen esetekben vagy kihűlnek és elpusztulnak, vagy a tápláléklánc végén lévő legkisebbeket – akiknek nem jut megfelelő mennyiségű eleség, mert a fejlettebb madárkák jutnak először élelemhez – a szülők kidobják a fészekből.

Idén nem egy ilyen eset történt, a kidobott fiókák egyetlen esélye pedig – ha egyáltalán élve megússzák az esést -, hogy az időben érkező  madármentők visszadják a reményt a további élethez. Márton Andráshoz is így került hetekkel ezelőtt két “lomis” gólya, akik azóta egészségesen fejlődnek egy külön fészekben.

A hetek óta tartó szárazságban Macusék fészkében már nem élne mind az öt madár a segítségünk nélkül. A két szülő közül csak Szofi jár táplálékért, mert Macus röpképtelen, ráadásul a kánikulában nagyon kevés a természetben található táplálék, elbújtak a föld mélyébe a pockok, a giliszták, alig van bogár

– említette a dömösi madármentő.

márton andrás

Hogy mit jelent az emberi segítség? A dömösi fészekben a születéstől a kirepülésig a fiókák elképesztő mennyiségű élelmet “falnak fel”. Az első 10 napban 2,5 kiló, az utolsó 10 napban 3 kiló, míg a középső 40 napban 200 kiló táplálékot – apróhalat, csirkenyakat, csirke- és kacsaszívet – esznek meg, ez pedig egy egyszerű összeadással 255 kilót jelent.

Ez az időtartam pedig éppen 60 nap. Ezt követően kirepülnek a fészekből a madarak, és az első vonulásuk megkezdéséig hátralévő hetekben szüleik társaságában tanulják a táplálékszerzést, olykor be-berepülnek a fészekbe, augusztusban pedig útnak indulnak

– tájékoztatott Márton András.

márton andrás

A Dömösön nevelkedő gólyafiókák jó erőben vannak, egészségesek. A Szofiék fészkében már szárnyaikat próbálgató madarak várhatóan július 15-e környékén, a két megmentett, “lomis” gólya – akik jó egy héttel fiatalabbaknak tűnnek – értelemszerűen július 22-e táján indulnak el az önálló élet felé.

Kapcsolódó
Így beszélget egymással az ember és a gólya
Az egyik kelepel, a másik mondja a magáét, mindez videón.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik