Kertünk-Portánk

Elmentek szavazni, elárvult őzgidával tértek haza

A megmentett állat azóta cumizott egy kiadósat, pisilt egy nagyot, s elvan, mint a befőtt.

Az ismert dömösi kisállat- és madármentő, Márton András élete már-már kész regény. Mondhatnánk azt is, vele mindig történik valami, már ami az állatokat illeti. Nemrégiben például arról írtunk, hogy a kertjében élő sérült szárnyú gólyához – aki nem tud vonulni – visszatért teleléséből a madár párja, és a férfi volt a főszervezője a libanoni nagykövetség előtti békés demonstrációnak, amikor a barbár gólyamészárlás ellen tiltakoztak.

Május 26-a, az európai parlamenti választások napja is tartogatott meglepetést Márton Andrásnak.

Elmentünk ma szavazni, s Priscilla Starbucks Csivavával tértünk haza. Az elárvult őzgidát nem lányom első szavazásának örömére adták, hanem a falu határában ténykedő helyi kiskert-tulajdonosok örökítették ránk

– mondta érdeklődésünkre az állatvédő.

Május az őzek ellési időszaka, amikor több erdőjáró akadhat elárvultnak hitt őzgidákra. Sajnos sokan úgy próbálnak segíteni rajtuk,  hogy hazaviszik a kicsinyeket. Ezúttal azonban nem ez történt.

Májusban kezdődik az őzek ellése, ha gidát találunk, ne simogassuk
Bármennyire is árvának tűnik, közel sem biztos, hogy az.

Márton András hangsúlyozta, nem cukiságból mentették meg a helyiek a vélhetően 8-10 napos állatot, ugyanis természetszerető és ismerő emberek, tudják, hogy nem szabad a gidákhoz nyúlni. Most azonban más történt.

Erdőt ismerő emberek adták oda a legyengült állatot. Ahogy mesélték, előző délutántól hallották a domb túloldaláról, a búzatáblából az őzgida sírását, egész este, éjjel és reggel is, majd dél körül a pici őzike sétált oda hozzájuk. Kiszáradt és éhes volt, valószínűleg anyjával történhetett valami

– említette Márton András.

Márton Andrea a megmentett gidával – Fotó: Márton András

A szakemberek azt mondják, hogy az elárvult gidák 1-2 nap múlva bármilyen élőlény követésére képesek, mert ösztönösen bíznak abban, hogy “megmentőre” lelnek, legyen az kutya, más erdei állat vagy éppen ember. Ez esetben így történt.

Azóta Priscilla Starbucks Csivava cumizott egy kiadósat, pisilt eg nagyot, s elvan, mint a befőtt. Majd száz kullancsot szedett ki a lányom belőle. A kertben lévő gólyák szerint valami ijesztő macska lehet

– zárta le mosolyogva a sztorit a madármentő.

Annyit megtudtunk, hogy néhány héten belül egy olyan vadasparkban szeretné “leadni” a megmentett őzikét az ideiglenes gazda, ahol több fajttársa él, de az is elképzelhető, hogy a hamarosan megnyíló Szentendrei Kisállatkertben talál majd új otthonra az őzgida.

Kiemelt kép: Márton András

.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik