Mozaik

17. éve repült haza párjához Klepetan, a leghűségesebb fehér gólya

Tovább tart az állatvilág egyik legismertebb szerelmes párjának 17 éve tartó felemelő története: a horvát sajtó beszámolói szerint a vártnál hamarabb hazaért Afrikából Klepetan, aki immár közel két évtizede minden tavasszal 13 ezer kilométert repül a gólya, hogy viszontláthassa párját, Malenát.

Klepetan jellemzően március 24. és 28. között szokott visszatérni a melegebb éghajlatról, de ezúttal már március 18-án hétfőn landolt a fészkében.

Stjepan Vokic, a gólyapár gondozója a 24sata nevű online portálnak elmondta, hogy délután három óra körül lett figyelmes Klepetanra.

Kint voltam az udvaron, amikor észrevettem két gólyát az iskola mellett a gyepen. Szóltam neki, hogy Klepo, gyere, Stipe ad neked halat és húst

– mondta Stjepan Vokic, hozzátéve, hogy miután végzett az étkezéssel, Klepetan elfoglalta pozícióját a háztetőn lévő fészken és megcsókolta Malenát.

Nagyon boldogok, úgyhogy én is az vagyok.

Europress/AFP

Mint azt korábban megírtuk, a férfi 25 évvel ezelőtt talált rá egy sérült gólyára. 1993-ban a madarat vadászok sebesítették meg Brodski város környékén Afrikába indulása előtt, ám a gondos ápolás ellenére sem tudott újra repülni. Az iskolai gondnokként dolgozó férfi biztonságos fészket épített a Malenanak keresztelt madárnak háza kéményén, óvja, vigyáz rá és ínyenc falatokkal eteti azóta is.

2002 tavaszán megjelent az életükben egy hím, akit Klepetan névre “keresztelt” Stepjan Vokic, és akivel Malena azóta is egy párt alkot. Klepetan minden ősszel elindul Afrikába, de minden márciusban visszatér a párjához. Malena viszont a teleket a férfi házában tölti, aki barátságos otthont rendezett be neki.

A gólyapár az elmúlt tizenhat évben több, mint 50 fiókát nevelt fel – Stjepan segítségével, aki segít az etetésükben is. A kis gilicéket Klepetan tanítja repülni, hiszen a mamájuk erre nem képes.

Nyugdíjas mentős eteti az elsőként hazatért magyar gólyát
Széleskörű összefogással segítik a Vassurányban fészkelő madarat.
Olvasói sztorik