Az olasz eszpresszó nem pusztán egy adag koffein: sokkal inkább egy társadalmi és kulturális rituálé, amelyet a félszigeten nemzeti kincsként tartanak számon, és érdemesnek tartanak arra, hogy felkerüljön az UNESCO szellemi örökségeinek listájára, írja az euronews.com.
Az olaszok körülbelül harmincmillió eszpresszót isznak meg naponta Velencétől Szicíliáig porceláncsészékben vagy kis poharakban, egy csepp tejjel vagy anélkül. Számukra ez igazi élvezet, rituálé, vidámság.
Az eszpresszó ürügy arra, hogy elmondd egy barátodnak, hogy törődsz vele. Minden nap, bármikor isszuk. Ez a megosztás pillanata, egy varázslatos pillanat
– állítja Massimiliano Rosati, az ősi és tekintélyes nápolyi Gambrinus kávézó tulajdonosa, aki részt vett annak a papírnak a megírásában, melyben kérvényezik a rituálé örökségi listára kerülését.
A világörökség nyilvántartásba vételére vonatkozó kérelmet a Földművelésügyi Minisztérium az UNESCO olasz nemzeti bizottságának küldte meg, akiknek március 31-ig kell a kérvényt benyújtania azt az ENSZ párizsi központjába.
Az UNESCO már számos olasz hagyományt elismert, a szarvasgomba-vadászattól a nápolyi pizza művészetéig, a mediterrán étrendtől a cremonai hegedűkészítésig.
Milyen egy jó eszpresszó?
Egy megfelelő eszpresszó körülbelül 25 milliliter, aromája pedig “intenzív és virágos, gyümölcsös, csokoládé és pirítós jegyekben gazdag”, legalábbis az 1998-ban alapított Olasz Espresso Intézet szerint.
Ízben az eszpresszónak testesnek és bársonyosnak kell lennie, kellő adag kesernyésséggel, színében feketébe hajló mogyorószínű krémnek, amit sárgásbarna tükröződések jellemeznek.
Egy eszpresszó elfogyasztása szertartás, bizonyos értelemben szent. Amikor külföldre megyek, azt látom, hogy az emberek sorban állnak, hogy megvegyék a kávéjukat, egymás mögött állnak, néha az okostelefonjukat nézik, vagy egyedül ülnek a sarokban egy könyvvel. Nálunk ez nem így történik
– mondja Annamaria Conte, a 70 éves nyugdíjas tanár, aki állítja, náluk szívesen kísérik kávéjukat mini pizzákkal vagy kis, cukorral bevont sült tésztagolyókkal az emberek, miközben szomszédaikkal beszélgetnek.
Nápoly egyes részein még mindig él egy szokás: ha valaki vendégségbe megy, nem sütit vagy virágot visz, hanem cukrot és kávét
– mondja Annamaria.
Az eszpresszó nagy népszerűségnek örvend az ország északi és déli részén, régiónként enyhe változtatásokkal. Vannak akik hosszabban, mások rövidebben, testesen vagy kevésbé testesen, vízzel vagy anélkül isszák. Abban azonban minden olasz egyetért, hogy az eszpresszó képes elűzni a magányt, még akkor is, ha egyedül fogyasztják.
