Harmincegyezer fát ültetnek el Kecskeméten

Változatos fajösszetételű fagyűjteményt, sokszínű növényvilágot szeretnének létrehozni.
Kapcsolódó cikkek

3,5 hektáros területen önkéntesek bevonásával összesen 31 ezer facsemetét ültet el márciusban a Zöld Küldetés Egyesület.

A facsemeték között lesznek kocsányos tölgyek, különböző kőrisek, juharfák, nyírfák, nyárfák, fűzfák, boróka, vadalma és sokféle cserje, többek között galagonya, fagyal, som és kökény. De ültetnek majd a mediterrán éghajlatra jellemző növényeket is, hogy megvizsgálják, egy ilyen környezetben, növénytársulásban hogyan fejlődnek, írja a baon.hu.

Kapcsolódó
Faültetéssel zöldítik Makót
Környezettudatos lépéseket tesznek a városért.

Az egyesület célja az, hogy néhány év múlva – mikorra a csemeték megerősödnek – a terület egy szabadon látogatható közpark legyen, ami helyet adhat kulturális és szabadidős tevékenységeknek, természetvédelemmel és fenntarthatósággal foglalkozó, oktatási célú rendezvényeknek.

Több, a környezetéért, a jó levegőért tenni kívánó önkéntest is szeretnének bevonni a munkába. Már lehet jelentkezni az ültetésekre is.

Összesen négy turnus lesz: március 19-én, szombaton és március 20-án, vasárnap is kettő-kettő, a délelőtti 9-től 12 óráig, a második 13-tól 16 óráig. Március 21-én, az erdők világnapján pedig az iskolák fognak ültetni. Ha esetleg az időjárás közbe szólna, március 26–27-re tűzték ki az esőnapokat.

Zöld Küldetés 10 millió Fa – Kecskemét/Facebook

Az erdőpark fenntartása, gondozása az egyesület feladata lesz.

Mi már régóta kongatjuk a harangokat, és igyekszünk felhívni a figyelmet a klímaváltozás katasztrofális következményeire, de sajnos azt kell látnunk, hogy nagyon kevés dolog történik. Pedig tényleg csak pár évünk van, hogy felébredjünk, és aktívan elkezdjünk tenni a bolygónk és az egész emberiség megmentéséért. Itt, az Alföldön a vízmegtartás lenne az egyik legfontosabb feladat, hiszen elég, ha belegondolunk, az idei esztendőben is milyen kevés csapadék esett eddig, legalább 200 milliméter eső hiányzik

– hívta fel a figyelmet az erdőpark főszervezője.

Kapcsolódó
Elültette a százezredik fát a 10 millió Fa Alapítvány
A közösség nagy célokat tűzött ki magának, most fontos mérföldkőhöz érkeztek.