Mozaik

Száz hajó felvonulásával nyitották a szezont a Dunakanyarban

MTI/Kovács Attila
MTI/Kovács Attila
A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari hajós felvonuláson vasárnap Szob és Verőce között.

A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari hajós felvonuláson vasárnap Szob és Verőce között.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő fontosnak nevezte, hogy a turisztika egyik jelentős célpontjaként tekintsenek a Dunakanyarra, amely a magyar gazdaság erősödéséhez is hozzájárul. Ahhoz, hogy tovább lehessen erősíteni a magyar gazdaságot, egyik húzóágazatát, a turisztikát is erősíteni kell – tette hozzá.

Kapcsolódó
Csodás látvány a vadak birodalmából a Dunakanyar
Ide turistaút nem vezet, erdészeti utakon, vagy árkon-bokron keresztül járhatjuk be.

Az idei első negyedévben a vendéglátás árbevétele csaknem 280 milliárd forint volt, ezzel az egy évvel korábbi duplájára emelkedett.

Ha nem is fogjuk elérni a 2019-es rekordévet, amikor 41 millió vendégéjszakával számolhattunk, 36-37 millió vendégéjszakát várhatunk az idei évben, ez 20 százalékos forgalomnövekedést jelent majd a szálláshelyeken és a vendéglátásban a tavalyi évhez viszonyítva

– mondta.

A Dunakanyar térségének turisztikai erősítését szolgálja a Dunakanyar-napijegy, illetve a gyerekeknek szóló Kajla-program is segíti.

Rétvári Bence, Vác országgyűlési képviselője a II. Dunakanyari hajós felvonulásról elmondta, hogy 98 hajó regisztrált, és a Mahart Budapest nevű felvezető hajója mellett csatlakozott a rendezvényhez a Dunaújváros aknamentesítő hajó is, a vízügy Luppa kitűzőhajója, a katasztrófavédelem Foka hajója és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hajója is. Az első felvonulást azért indították el tavaly – idézte fel -, hogy ezzel a látványos akcióval hívják fel a figyelmet erre az országrészre.

Emlékeztetett arra is, hogy 40 esztendő után két évvel ezelőtt lett újra kikötője Szobnak, de 25 évig Verőcének se volt olyan kikötője, amely fogadni tudta volna a Budapest hajót, a két település között pedig Zebegényben is épült új kikötő. “Három új kikötővel gazdagodott a Dunakanyar, ezért új lehetőségei vannak a hajózásnak, és erre is szeretnénk felhívni a figyelmet” – mondta.

Beszélt arról is, hogy nemcsak a motoros hajókat érinti a változás, hiszen például új csónakház várja az evezni vágyókat Szobon és Vácon, emellett három új strand is létesült a Szob és Verőce közötti szakaszon.

Erős Gábor, Esztergom országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a Duna mentén élők nagymértékben használják a folyót túrázásra, pihenésre, és ennek segítése kiemelt feladat a jövőben is. Fontosnak mondta azt is, hogy a fiatalok először Magyarország tájait ismerjék meg. Úgy fogalmazott: “nekünk elsősorban ezt a csodálatos országot kell bemutatnunk.” (MTI)

Kapcsolódó
Több dunakanyari hajójáratot indít a Mahart
Az eredeti kettő helyett a dunakanyari hétvégi körjáratot napi négyre bővítik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik